Szerbia európai uniós útjáról, a koszovói kérdés rendezéséről, a nyugat-balkáni térség stabilitásáról, Szerbia és Bulgária együttesen megvalósított infrastrukturális projektumairól és egyéb, a két...
Politika
Július 1-jétől emelkedik a családi támogatás összege, így az első gyermek születését az állam 100 ezer dinárral támogatja majd, ugyanakkor növekszik a második, a harmadik és a negyedik gyermek után járó támogatás összege is – jelentette be Zoran Đorđević munkaügyi, szociális védelmi miniszter ma, a parlament nyolcadik rendkívüli ülésén. Hozzátette, a családtámogatást szabályozó törvény módosításával már nem lesz feltétel az adókötelezettség törlesztése, vagyis minden anya jogosul erre a támogatásra.
Hevesen reagált ma Pancsován Aleksandar Vučić államfő azokra az újságírói kérdésekre, melyek fiának, Danilónak a magánéletét firtatták. Mint ismeretes, az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokság Szerbia–Costa Rica mérkőzésén a kamerák rögzítették, ahogyan az elnök fia korábban elítélt személyek, szurkolók társaságában élvezi a meccs pillanatait.
A szerbiai képviselőház új, rendkívüli parlamenti ülésén az úgynevezett szociális csomaghoz tartozó törvénymódosítási javaslatok szerepelnek. A képviselők felszólalásai, a viták és a módosítási javaslatok megvitatása után várhatóan szerdán lesz a szavazónap.
A Köztársasági Képviselőház ma megszavazta a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt, amivel bizonyos hatáskörök, amelyeket 2014-ben elvitatott az Alkotmánybíróság, átfogalmazva, pontosítva újra a törvénybe kerültek, egyes hatáskörök kibővültek, az eddig szerzett jogok pedig megmaradtak. Az anyakönyvi kivonatokról szóló törvény megszavazásával pedig a kisebbségek önkéntes alapon bejegyeztethetik az anyakönyvbe a nemzetiségüket.
Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszter ma arról szóló jegyzéket adott át Ivica Dačićnak, a szerb diplomácia vezetőjének, hogy országa a koszovói függetlenség elismerésének visszavonása mellett döntött arra az időre, amíg folyamatban van a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd.

