2026. augusztus 10., hétfő

Magabiztosabban kezdhetik meg egyetemi tanulmányaikat

Augusztus 21-éig lehet jelentkezni az MNT intenzív őszi szerb nyelvi képzésére

A Magyar Nemzeti Tanács idén is megszervezi intenzív őszi szerb nyelvi képzését, amelynek célja, hogy a szerbiai felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert magyarajkú fiatalok olyan szintre fejlesszék nyelvtudásukat, hogy az minél kevésbé befolyásolja továbbtanulásukat és szakválasztásukat. A kéthetes, 80 tanórás képzésre augusztus 31-e és szeptember 11-e között kerül sor az újvidéki Európa Kollégiumban. A programon elsőéves egyetemisták, valamint a Vajdasági Jogászösztöndíj Program ösztöndíjasai vehetnek részt.
Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja lapunknak elmondta, az intenzív őszi szerb nyelvi kurzus 2011-ben indult, és azóta a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási komplex ösztöndíjprogramjának egyik fontos pillére. Az ösztöndíjak mellett a nyelvi képzéssel is igyekeznek segíteni a magyarajkú fiatalokat abban, hogy sikeresen megkezdhessék felsőoktatási tanulmányaikat.
A program kapcsolódik az MNT középiskolásoknak szervezett nyári nyelvi képzéséhez is. Varjú Potrebity Tatjana elmondása szerint már a középiskolai harmadikosoknak szóló felkészítőn találkoznak azokkal a szorgalmas tanulókkal, akik bekapcsolódnak a Magyar Nemzeti Tanács programjába. Közülük többen a következő évben sikeresen felvételiznek valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe, majd az őszi képzésen tovább erősítik szerb nyelvtudásukat.
A kéthetes program azonban nem kizárólag tantermi oktatásból áll. A résztvevők az újvidéki Európa Kollégiumban tartózkodnak, a kötött tantermi foglalkozások mellett pedig sok időt töltenek a városban is. A program során ellátogatnak Péterváradra, valamint megismerik az egyetemisták számára fontos helyszíneket, köztük az étkezdéket és a könyvtárakat. Azt is megtanulják, hogyan juthatnak el a kollégiumból arra a karra, amelyen tanulmányaikat folytatják.
A felkészítő tanárok számos kiscsoportos, gyakorlati feladatot is szerveznek. A fiatalok megtapasztalhatják, hogyan boldoguljanak szerb nyelven a tömegközlekedésben, a boltban, a piacon, a bevásárlóközpontban vagy az étkezdében. A feladatokat tanári kísérettel végzik, hogy felszabadultabban használják a nyelvet, és bátrabban merjenek megszólalni szerbül.
A képzés az ismerkedésre és a barátkozásra is lehetőséget kínál. A fiatalok már a tanév kezdete előtt találkozhatnak olyanokkal, akik hozzájuk hasonlóan sikeresen felvételiztek valamelyik újvidéki felsőoktatási intézménybe. Varjú Potrebity Tatjana szerint ebben a tanárok mellett az Európa Kollégium nevelőcsapata is szerepet vállal.
A program idején a résztvevők az MNT demonstrátoraival is találkoznak. Mivel ebben az időszakban még tart a vizsgaidőszak, a felsőbb éves hallgatók közül többen az Európa Kollégiumban tartózkodnak, így lehetőség nyílik beszélgetésekre is. A demonstrátorok saját tapasztalataikat osztják meg az elsőévesekkel, és bátorítják őket az előttük álló akadályok leküzdésére. Varjú Potrebity Tatjana kiemelte, hogy egy tömbmagyarságban élő közösségből, például valamelyik Tisza menti településről érkező fiatal számára ezek az akadályok kezdetben akár teljesíthetetlennek is tűnhetnek. Ugyanakkor vannak olyan korábbi résztvevők, akik már másod- vagy harmadéves hallgatóként demonstrátorként segítik a kezdő egyetemistákat.
A képzésre elsősorban az Újvidéken továbbtanuló fiatalok érkeznek nagyobb számban. Varjú Potrebity Tatjana elmondása szerint Szabadkáról kevesebben kapcsolódnak be a programba, mivel ott például az építészeti képzésen vagy a főiskolán jobban elérhető a magyar nyelven való továbbtanulás.
Az őszi szerb nyelvi képzés 2011-es indulásakor 75-en vettek részt a programban, 2012-ben pedig 65-en. A résztvevők száma ezt követően fokozatosan csökkent, 2019-ben már 12-en kapcsolódtak be. Varjú Potrebity Tatjana szerint ezt követően nagyobb hangsúlyt fektettek a program népszerűsítésére, aminek eredményeként tavaly már 36 fiatal fejezte be sikeresen a nyelvi kurzust. Mint fogalmazott, ez azt jelenti, hogy 36, szerbül kevésbé tudó magyarajkú fiatalnak tudtak segítséget nyújtani a programmal.
Az idei képzést megelőző tudásszintfelmérést augusztus 26-án 10 órától tartják meg három helyszínen: a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban, valamint a temerini Kókai Imre Általános Iskolában. A felmérés célja, hogy a felkészítő tanárok megállapítsák, hány csoportra szükséges bontani a jelentkezőket ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni a 80 tanórás intenzív felzárkóztató képzés során.
A program Magyarország Kormányának támogatásával és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg. A Magyar Nemzeti Tanács idén is a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központra bízta a képzés megszervezését, míg a magyarkanizsai CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény a vizsgáztatással és az oklevelekkel kapcsolatos feladatokat végzi.
A képzésen való részvétel díjmentes. A Magyar Nemzeti Tanács biztosítja a résztvevők szállását és ebédjét, míg az oda- és hazautazásról, valamint a reggeliről és a vacsoráról a résztvevőknek saját szervezésben kell gondoskodniuk.
Varjú Potrebity Tatjana szerint a kéthetes program jó hangulatú közösségi élményt és barátkozási lehetőséget is kínál a leendő egyetemistáknak. Úgy fogalmazott, a képzés egyik fontos hozadéka, hogy a fiatalok magabiztosságot szereznek ahhoz, hogy nekivágjanak többéves felsőoktatási tanulmányaiknak.
A képzésre augusztus 21-én 14 óráig lehet jelentkezni a breki.mnt.org.rs oldalon. További információ a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalában kérhető a 024/524-534-es telefonszámon, illetve az office@mnt.org.rs e-mail-címen.A Magyar Nemzeti Tanács idén is megszervezi intenzív őszi szerb nyelvi képzését, amelynek célja, hogy a szerbiai felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert magyarajkú fiatalok olyan szintre fejlesszék nyelvtudásukat, hogy az minél kevésbé befolyásolja továbbtanulásukat és szakválasztásukat. A kéthetes, 80 tanórás képzésre augusztus 31-e és szeptember 11-e között kerül sor az újvidéki Európa Kollégiumban. A programon elsőéves egyetemisták, valamint a Vajdasági Jogászösztöndíj Program ösztöndíjasai vehetnek részt.
Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja lapunknak elmondta, az intenzív őszi szerb nyelvi kurzus 2011-ben indult, és azóta a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási komplex ösztöndíjprogramjának egyik fontos pillére. Az ösztöndíjak mellett a nyelvi képzéssel is igyekeznek segíteni a magyarajkú fiatalokat abban, hogy sikeresen megkezdhessék felsőoktatási tanulmányaikat.
A program kapcsolódik az MNT középiskolásoknak szervezett nyári nyelvi képzéséhez is. Varjú Potrebity Tatjana elmondása szerint már a középiskolai harmadikosoknak szóló felkészítőn találkoznak azokkal a szorgalmas tanulókkal, akik bekapcsolódnak a Magyar Nemzeti Tanács programjába. Közülük többen a következő évben sikeresen felvételiznek valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe, majd az őszi képzésen tovább erősítik szerb nyelvtudásukat.
A kéthetes program azonban nem kizárólag tantermi oktatásból áll. A résztvevők az újvidéki Európa Kollégiumban tartózkodnak, a kötött tantermi foglalkozások mellett pedig sok időt töltenek a városban is. A program során ellátogatnak Péterváradra, valamint megismerik az egyetemisták számára fontos helyszíneket, köztük az étkezdéket és a könyvtárakat. Azt is megtanulják, hogyan juthatnak el a kollégiumból arra a karra, amelyen tanulmányaikat folytatják.
A felkészítő tanárok számos kiscsoportos, gyakorlati feladatot is szerveznek. A fiatalok megtapasztalhatják, hogyan boldoguljanak szerb nyelven a tömegközlekedésben, a boltban, a piacon, a bevásárlóközpontban vagy az étkezdében. A feladatokat tanári kísérettel végzik, hogy felszabadultabban használják a nyelvet, és bátrabban merjenek megszólalni szerbül.
A képzés az ismerkedésre és a barátkozásra is lehetőséget kínál. A fiatalok már a tanév kezdete előtt találkozhatnak olyanokkal, akik hozzájuk hasonlóan sikeresen felvételiztek valamelyik újvidéki felsőoktatási intézménybe. Varjú Potrebity Tatjana szerint ebben a tanárok mellett az Európa Kollégium nevelőcsapata is szerepet vállal.
A program idején a résztvevők az MNT demonstrátoraival is találkoznak. Mivel ebben az időszakban még tart a vizsgaidőszak, a felsőbb éves hallgatók közül többen az Európa Kollégiumban tartózkodnak, így lehetőség nyílik beszélgetésekre is. A demonstrátorok saját tapasztalataikat osztják meg az elsőévesekkel, és bátorítják őket az előttük álló akadályok leküzdésére. Varjú Potrebity Tatjana kiemelte, hogy egy tömbmagyarságban élő közösségből, például valamelyik Tisza menti településről érkező fiatal számára ezek az akadályok kezdetben akár teljesíthetetlennek is tűnhetnek. Ugyanakkor vannak olyan korábbi résztvevők, akik már másod- vagy harmadéves hallgatóként demonstrátorként segítik a kezdő egyetemistákat.
A képzésre elsősorban az Újvidéken továbbtanuló fiatalok érkeznek nagyobb számban. Varjú Potrebity Tatjana elmondása szerint Szabadkáról kevesebben kapcsolódnak be a programba, mivel ott például az építészeti képzésen vagy a főiskolán jobban elérhető a magyar nyelven való továbbtanulás.
Az őszi szerb nyelvi képzés 2011-es indulásakor 75-en vettek részt a programban, 2012-ben pedig 65-en. A résztvevők száma ezt követően fokozatosan csökkent, 2019-ben már 12-en kapcsolódtak be. Varjú Potrebity Tatjana szerint ezt követően nagyobb hangsúlyt fektettek a program népszerűsítésére, aminek eredményeként tavaly már 36 fiatal fejezte be sikeresen a nyelvi kurzust. Mint fogalmazott, ez azt jelenti, hogy 36, szerbül kevésbé tudó magyarajkú fiatalnak tudtak segítséget nyújtani a programmal.
Az idei képzést megelőző tudásszintfelmérést augusztus 26-án 10 órától tartják meg három helyszínen: a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban, valamint a temerini Kókai Imre Általános Iskolában. A felmérés célja, hogy a felkészítő tanárok megállapítsák, hány csoportra szükséges bontani a jelentkezőket ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni a 80 tanórás intenzív felzárkóztató képzés során.
A program Magyarország Kormányának támogatásával és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg. A Magyar Nemzeti Tanács idén is a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központra bízta a képzés megszervezését, míg a magyarkanizsai CNESA Oktatási és Művelődési Intézmény a vizsgáztatással és az oklevelekkel kapcsolatos feladatokat végzi.
A képzésen való részvétel díjmentes. A Magyar Nemzeti Tanács biztosítja a résztvevők szállását és ebédjét, míg az oda- és hazautazásról, valamint a reggeliről és a vacsoráról a résztvevőknek saját szervezésben kell gondoskodniuk.
Varjú Potrebity Tatjana szerint a kéthetes program jó hangulatú közösségi élményt és barátkozási lehetőséget is kínál a leendő egyetemistáknak. Úgy fogalmazott, a képzés egyik fontos hozadéka, hogy a fiatalok magabiztosságot szereznek ahhoz, hogy nekivágjanak többéves felsőoktatási tanulmányaiknak.
A képzésre augusztus 21-én 14 óráig lehet jelentkezni a breki.mnt.org.rs oldalon. További információ a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalában kérhető a 024/524-534-es telefonszámon, illetve az office@mnt.org.rs e-mail-címen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Varjú Potrebity Tatjana/Fotó: Molnár Edvárd archív