A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdeti a Szülőföldön magyarul című program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2014/2015-ös tanévre.
Célja: a szerbiai magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhetnek:
a.) azok az óvodáskorú gyerekek, akik a 2014/2015-ös tanév kezdetétől Szerbiában működő akkreditált óvodában teljesen magyar nyelvű nevelésben vesznek részt,
b.) azok az általános- és középiskolás tanulók, akik 1996. augusztus 31-ét követő időszakban születtek és Szerbiában működő akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják
c.) egyedi elbírálással részesülhetnek támogatásban:
azok a tanulók, akik az 1996. augusztus 31-ét megelőző időszakban születtek és Szerbiában működő akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják és az adott állam közoktatási rendszerének tanulmányi időszakra vonatkozó rendelkezései okán kötelező képzésben részesülnek,
vagy egyéb magyar nyelvű oktatásban (pl. anyanyelvápolás) részesülnek, mivel a lakóhelyükön, napi bejárással elérhető távolságon belül nem működik magyar nyelvű oktatási intézmény, vagy magyar nyelvű tagozat,
az a sérült vagy halmozottan sérült magyar nemzetiségű kiskorú, aki nem akkreditált oktatási intézményben részesül magyar nyelvű oktatás-nevelésben,
az a kiskorú, aki sajátos nevelési igényeinek megfelelő – részben vagy egészben magyar nyelvű – oktatásban vesz részt az adott államban működő akkreditált oktatási intézményben.
Hallgatói támogatásban részesülhet:
az a nappali tagozatos hallgató, aki Szerbiában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben, vagy részben magyar nyelven folytatja.
Nem jogosultak:
a.) aki alap- vagy középfokú oktatási intézménybe jár és a 2014/2015. tanév első félévében több mint 50 igazolatlan órát halmozott fel,
b.) az egyéb magyar nyelvű oktatásban részesülő tanuló, aki a 2014/2015. tanév első félévében a hivatalosan előírt magyar órák több mint 10%-ról igazolatlanul hiányzott,
c.) az az igénylő szülő/igénylő, aki az igénylését (adatlap + mellékletek) a megadott határidőn túl, illetve hiányosan nyújtja be, és a felszólításban szereplő határidőn belül sem pótolja a hiányosságokat.
d.) azon személyek, akikre a 2001. évi LXII. törvény hatálya nem terjed ki (Szátv. 1.§. (3): „aki magyar állampolgárságát önként tett nyilatkozat alapján veszítette el; akinek magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert csalárd módon szerezte meg; aki Magyarország területén bevándorolt, letelepedett, menekült vagy menedékes jogállást szerzett.)
e.) az a sajátos nevelési igényeinek megfelelő oktatásban résztvevő kiskorú, aki nem magyar nyelven folytatja tanulmányait,
f.) az a hallgató, aki nem nappali tagozaton folytatja tanulmányait,
g.) az a hallgató, aki részben sem magyar nyelven folytatja tanulmányait,
h.) az a hallgató, aki nem az adott államban működő felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait.
A fenti feltételek bármelyikének fennállása esetén az igénylés érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
Támogatás összege:
A. nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás – 17 200 Ft-nak megfelelő EUR
B. hallgatói támogatás – 2800 Ft-nak megfelelő EUR
Az adatlaphoz kötelezően csatolni kell:
a) az igénylő szülő vagy nevelő szülő érvényes személyazonossági igazolványának fénymásolatát;
b) a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának és ha rendelkezik érvényes személyazonossági igazolvánnyal, akkor annak fénymásolata is;
c) a gyermek(ek) óvodai, iskolai előkészítő-, vagy iskolalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/tagozat/csoport tannyelvének megjelölését és a 2014/2015-ös tanévben igazolatlanul mulasztott órák számát. Az egyéb magyar nyelvű oktatásban részesülő tanulók esetében az igazolásnak tartalmaznia kell a hivatalosan előírt, magyar nyelven tartott órák számát és a 2014/2015-ös tanév első félévében felhalmozott igazolatlan órák számát.
d) az igénylő egyetemi hallgató jogviszonyát igazoló okirat eredeti példánya, amely igazolja, hogy tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
Benyújtásának módja:
1. Jelen felhívás alapján a 2014/2015-ös tanévre igényelhető támogatásokra 2015. március 10. – 2015. április 24. közötti időszakban lehet igényelni. Az igénylés utolsó postára adási dátuma: 2015. április 24.
2. Az igénylést be lehet nyújtani személyesen a CMH irodákban vagy postai úton ajánlott levél formájában
Az adatlap beszerezhető:
A formanyomtatványok a CMH irodák bármelyikében beszerezhetők, illetve a www.cmh.org.rs honlapról tölthetők le.


