2024. május 11., szombat
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2022

Emlékház, színházterem, ifjú birkózók

A Magyar Összefogás lista kampánykörútja Kishegyes községben

Tegnap Bácsfeketehegyen és Kishegyesen járt Fremond Árpád, a Magyar Összefogás lista listavezetője, Juhász Bálint, a VMSZ intézőbizottságának elnöke és Deli Andor európai parlamenti képviselő. Megtekintették a Bányai János Emlékházat, a felújítás alatt álló színháztermet és szövetkezeti otthont, valamint a kishegyesi általános iskolában a birkózók edzését. A körút lakossági fórummal zárult, ahol a vendégek találkoztak a községbeli civil szervezetek képviselőivel.

A közösség számára fontos projekteket látogattak meg, amelyek az itteni közösségnek jövőt jelentenek – mondta el a médiának Fremond Árpád.

– Nagyon fontos, hogy azokat a projektumokat nézzük meg a kampány során, amelyek a közösség álma voltak, és amelyeket a Magyar Nemzeti Tanács meg tudott valósítani, illetve el tudott kezdeni. Azt az építkezést, azt a munkát szeretnénk folytatni az elkövetkező időszakban is, amelyet megkezdett a MNT, és amelyet építettünk az elmúlt évek során. Fontos, hogy Kishegyes községben is olyan jellegű projektek vannak, amelyek lényegesek a közösség számára, és amelyekből tudunk építkezni az elkövetkező időszakban.

Sárközi István üdvözli a vendégeket a Bányai-házban (Lakatos János felvétele)

Sárközi István üdvözli a vendégeket a Bányai-házban (Lakatos János felvétele)

A Bányai János Emlékház két éve került átadásra, és több mint 50 millió dinárt fordítottak a felújítására. Nagy öröm számunkra, hogy a küldetését beteljesítette. Az alkotók egy közösségi házat szerettek volna létrehozni, egy olyan teret, ahol Bányai János szellemiségét tovább tudják adni. Örömmel nyugtáztuk, hogy egyrészt könyvtárként működik az épület, másrészt az általános iskolások folyamatosan tudják használni, és a közösség belakta. A jövőben is mindent meg kell tennünk, hogy támogatni tudjuk az intézmény működését. A birkózóakadémiának is alapítója az MNT, és itt Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is alakult egy-egy kihelyezett tagozata. Fontos, hogy a vajdasági magyar fiatalok a sportban is meg tudják mutatni magukat, és a vajdasági magyar politikumnak mindent meg kell tennie, hogy a fiataloknak legyen választásuk a sport terén. A birkózóakadémia e téren kulcsfontosságú szerepet tölt be. Bácsfeketehegyen és Kishegyesen több mint 70 fiatal gyerek foglalkozik ezzel a sporttal. A kultúrház felújítása egy óriási projekt, ami több mint 160 millió dinárba kerül. A kishegyesiek egy olyan közösségi teret fognak kapni, ahol megújul a színházterem, helyet kap a könyvtár, a művelődési egyesület és a civil szervezetek – mondta Fremond, majd arról is szólt, hogy ilyen fejlesztésekre a jövőben is szükség lesz. A listavezető bízik benne, hogy a nemzeti tanácsi választásokon a szavazók rész fognak venni, és támogatják a Magyar Összefogás listáját.

A vendégek megtekintetik a birkózóedzést (Lakatos János felvétele)

A vendégek megtekintetik a birkózóedzést (Lakatos János felvétele)

A Kishegyes községben megvalósuló beruházások valóban jobbá teszik az itteni családok életét – nyilatkozta Juhász Bálint.

– Amint láttuk, a Bányai János Emlékházban működő könyvtár fontos kiegészítője az iskolai oktatásnak, valamint a helyi irodalmi hagyaték gondozásában van nagy szerepe. Azokra a plusztartalmakra kínál megoldást, amikre a szülők szokták kérdezni, hogy az iskola után mivel tud foglalkozni a gyerek. A birkózás is egy olyan új tartalom, ami a labdarúgás után a második legtömegesebb sport a községben. Részben ez is az MNT-nek köszönhető. Megtölti eseményekkel és élettel az életünket mindaz, amit itt véghez viszünk, ezek a projektek. A kultúrházban a civil szervezetek otthont találnak, Vajdaság egyik legjobb néptáncegyüttese próbatermet, raktárat, Kishegyes pedig egy méltó színházteremet fog kapni – mondta az elnök, majd hozzáfűzte, hogy az MNT jelentősége a családok mindennapjait megkönnyítő intézkedésekben is rejlik.

Európában párját ritkítja az, ami itt történik – mondta el a médiának Deli Andor.

– Brüsszelben foglalkozom az európai szintű kisebbségvédelemmel, és elmondhatom, hogy Szerbiában az a jog, hogy nekünk intézményesítve van a kulturális autonómiánk, ami egy ilyen hálózatot tud kiépíteni és tartalommal feltölteni, az párját ritkító. Ez is egy bizonysága annak, hogy nagyon fontos az MNT-választás. Ez csak rólunk, a vajdasági magyar közösségről szól. Ezen keresztül tudjuk megmutatni mindenkinek a világban, hogy itt vagyunk, és továbbra is szeretnénk magyar osztályokat, magyar művelődést, magyarul szeretnénk híradót hallgatni, és használni szeretnénk anyanyelvünket a közhivatalokban – mondta Deli, majd hozzáfűzte, hogy ez a tétje ennek a választásnak. Ezért arra kér mindenkit, hogy vegyen részt rajta.

A körutat követő civil fórumon a vendégek a helyi szervezetek képviselőivel megvitatták az elmúlt négy év eredményeit, és új célokat határoztak meg.