2026. március 22., vasárnap

Stabilitást nyújt, jövőképet alkot

Az idén is tartományi támogatásban részesülnek a kisebbségi lapkiadók

A tavalyi 530 millió dinárról 600 millióra növelte az idén a tartományi kormány a nemzeti kisebbségek nyelvén megjelenő vajdasági lapok támogatási keretét. Tizenhárom százalékos növekedésről van szó, mondta el szerdán Újvidéken lapunknak Tamara Guja tájékoztatásügyi segédtitkár, amikor a médiaházak vezetői aláírták az erre vonatkozó szerződéseket a tartományi kormány épületében. Hozzáfűzte, a kisebbségi lapok képviselői tudják a legjobban, mennyit jelent számukra ez a rendszeres, évről évre növekvő tendenciájú segítség, s örömének adott hangot annak kapcsán, hogy ezt a jó „hagyományt” az idén is folytatni tudta a vajdasági kormányzat. Reményét fejezte ki, hogy a következő években is hasonlóan eredményes lesz a tartományi kormány és a Vajdaságban megjelenő kisebbségi nyelven megjelenő kiadványok szerkesztőségei közötti együttműködés.

A Magyar Szó Lapkiadó Kft. az idén 203,74 millió dinárra számíthat a vajdasági költségvetésből. Maga a napilap 173,18, a Képes Ifjúság 16,3, a Jó Pajtás 10,2, a Mézeskalács pedig 4 millió dináros támogatásban részesült. A szerződés aláírása kapcsán Erdődi Edvina, a lapkiadó igazgatója elmondta, a Magyar Szó, a Képes Ifjúság, a Jó Pajtás és a Mézeskalács nem csak kiadványok: ezek intézmények. Hozzáfűzte, generációk gondolkodását, nyelvhasználatát és világlátását formálták, és ma is ezt teszik – egy olyan közegben, ahol az anyanyelvi megszólalás nem adottság, hanem felelősség.

– A tartományi támogatásról szóló szerződés aláírása ezért nem pusztán pénzügyi kérdés. A mostani, 13 százalékos emelés annak az elismerése, hogy a vajdasági magyar sajtónak nemcsak múltja van, hanem jövője is, és hogy ez a jövő tudatos odafigyelést igényel. Ez az odafigyelés a magyar érdekképviselet tartományi jelenlétének köszönhetően most kézzelfogható eredményben is megmutatkozik – húzta alá az igazgató.

Erdődi Edvina igazgató és Diósi Árpád főszerkesztő-helyettes a szerződés aláírásakor

Erdődi Edvina igazgató és Diósi Árpád főszerkesztő-helyettes a szerződés aláírásakor

Rámutatott arra, hogy a támogatás stabilitást nyújt, ugyanakkor elvárást is teremt: hogy hitelesen, szakmailag felelősen, a közösség egészét szem előtt tartva szólaljunk meg. Egy kisebbségi közegben a sajtó nem csupán tájékoztat, hanem megtart, összeköt és irányt mutat – különösen akkor, amikor a figyelem és a bizalom egyre szűkösebb erőforrás – értékelte.

– Szerbiában a magyar hang számomra akkor marad élő és erős, ha nem önmagát ismétli, hanem kérdez, reflektál, és jelen van a mindennapokban – a gyerekektől kezdve a fiatalokon át a felnőtt olvasókig. Ez a döntés számunkra megerősítés: annak a munkának a megerősítése, amely nap mint nap azért valósul meg, hogy a magyar szó jelen legyen, és számítson a vajdasági magyar közösségben – fogalmazott. – Vezetőként ezt a támogatást elsősorban felelősségként értelmezem. Felelősségként az olvasók felé, akik joggal várják el a hiteles és igényes megszólalást, és felelősségként a munkatársak felé, akiknek kiszámíthatóbb, biztonságosabb keretek között kell tudniuk dolgozni és alkotni. Ez a támogatás lehetőséget ad arra, hogy ezt a munkát ne csupán fenntartsuk, hanem tovább is gondoljuk – zárta gondolatait Erdődi Edvina.

László Edit, a Hét Nap Lapkiadó Kft. igazgatója

László Edit, a Hét Nap Lapkiadó Kft. igazgatója

FINANSZÍROZÁSI ALAP

Nagy súlya van a tartományi támogatásnak, hiszen ezekből a forrásokból tudja a Hét Nap a tevékenységét pénzelni, a hetilapnak a készítése, a bérek kifizetése, a nyomdaköltségek fedezése mind ebből a keretből történik, vagyis az alapköltségeket tudják szavatolni voltaképpen a tartománynak köszönhetően – mutatott rá lapunknak nyilatkozva László Edit, a Hét Nap Lapkiadó Kft. igazgatója.

– Nagyon hálásak vagyunk azért is, hogy az idén idejében megtörtént a szerződések aláírása, az eszközök elosztása, korábban volt arra példa, hogy kissé elhúzódott ez, ami persze kellemetlen helyzetbe tudja sodorni a médiaházakat, melyek ideiglenesen nem tudják fedezni a költségeiket. Erről, szerencsére, az idén szó sincs – mutatott rá László Edit, majd hozzátette, 59,5 millió dinárral dotálja az idén a vajdasági adminisztráció a Hét Nap működését.

A ZÖKKENŐMENTES MEGJELENÉS ELŐFELTÉTELE

A Libertatea román nyelvű hetilap összesen 75,9 millió dinárra számíthat 2026-ban a tartományi kormány jóváhagyása alapján. A Magyar Szónak Mariana Stratulat, a kiadóház igazgatója azt mondta, hálás a tartományi kormánynak a támogatásért, de a Magyar Szónak is, mert megértéssel volt a Libertatea iránt az év kezdetén, amikor ideiglenes anyagi gondok léptek fel – a Magyar Szó Forum Nyomdája nyomtatja ugyanis a román nyelvű lapot. Közölte, a tartományi támogatás elengedhetetlennek számít az újság és annak kiadványai fennmaradása szempontjából, alapvető támogatási eszközről van tehát szó, mely nélkül nehezen lenne elképzelhető a rendszeres, zökkenőmentes megjelenés, szerkesztőségi munka, különösen most, amikor minden megdrágult.

EGY KIHÍVÁSSAL TÖBB

Hasonló meglátásoknak adott hangot dr. Borisz Varga, a Ruszke szlovo ruszin nyelvű hetilap igazgatója is, aki közölte, a ruszin közösség számára külön kihívást jelent az anyaország hiánya, így tehát csakis a hazai támogatási összegekre támaszkodhatnak. Mint mondta, bevételeik 80–90 százalékát teszi ki a tartományi dotáció, ami tehát lehetővé teszi a rendszeres megjelenést. A ruszin lap a 2026-os évben 70,4 millió dinár támogatásban részesült.

A tartományi kormány a művelődési és tájékoztatásügyi titkárságon keresztül az ukrán Ridne szlovo, a Macedón Tájékoztatási Központ, a Bunyevác Tájékoztatási Központ, a Hrvatska riječ és a szlovák Hlas ľudu kiadói tevékenységét is támogatta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Diósi Árpád, Erdődi Edvina, László Edit és Kudlik Zoltán (Ótos András felvétele)