2024. május 10., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Sokan igénylik regisztráció nélkül a védőoltást

Az egészségügyi válságstáb pénteken vitatja meg ismét a járványhelyzetet

Egyidejűleg azzal, hogy napvilágot látott a hír, mely szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága, egy csehországi házaspár a gyerekeik oltási kötelezettsége kapcsán benyújtott kereset ügyében eljárva megállapította, a kötelező immunizáció nem sérti az emberi jogokat – mivel az szükséges a demokratikus társadalmakban –, Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter megerősítette, várják az illetékes köztársasági szakértői bizottság döntését a szerbiai egészségügyi dolgozók a Covid–19 ellen való kötelező immunizációja tekintetében. Hozzátette, ő maga támogatja, hogy a védőoltás kötelező legyen az egészségügyben dolgozók számára. Előző nap az egészségügyi tárcavezető azt is feszegette, hogy érdemes lenne megfontolni a védőoltás a lakosság számára való kötelezővé tételét, bár ennek a lehetőségét a csúcsvezetés más képviselői korábban többször is elvetették.
– Nem logikus, hogy az orvosok és az egészségügyi nővérek féljenek a fertőzéstől, miközben rendelkezésre áll a védőoltás. Hiszem, hogy az eminens szakértők közreműködésével tevékenykedő bizottság döntést hoz. Küzdök azok ellen, akik felvették a védőoltást, közben álhíreket terjesztenek arról, ezzel keltve pánikot. Mostanra bizonyítást nyert, hogy a védőoltások biztonságosak – taglalta a miniszter, aki nem tartja kizártnak, hogy a jövőben több jogokkal élhetnek azok, akik felvették a védőoltást.
A regisztráció nélküli oltás témájában Lončar elégedetten nyugtázta, hogy az országban több mint 170 oltóponton lehet ekképpen felvenni a vakcinát. Mint hozzátette, igyekeznek, hogy mindenhol legalább 2 fajta védőoltás álljon rendelkezésre, ahol pedig lehet, több is.
Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár szavai szerint a bejelentkezés nélküli oltás tömegessé tételének első napján csaknem 22 ezer személy oltatta be magát a koronavírus ellen. Közölte továbbá, az immunizáció kezdete óta összesen 2 708 800 adag védőoltással oltottak az országban – egy adag védőoltást 1 578 800 polgár kapott, mindkettőt 1 130 000.

BRNABIĆ ELÉGEDETT
Ana Brnabić kormányfő megerősítette, hogy a válságstáb pénteken ülésezik és vitatja meg a járványhelyzetet, valamint a jelenleg hatályos korlátozások kérdését. Közölte, a járványügyi mutatók egyértelműen javulni kezdtek, ami vitathatatlanul az immunizáció eredménye, ezért fontos, hogy annak üteme az eddigiekhez hasonló legyen. A kötelező immunizáció témájában kifejtette: semmi sem teszi indokolttá, hogy ennek a bevezetéséről tárgyaljanak az illetékesek. Reagálva a tényre, hogy Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere és a válságstáb egyik tagja részt vett a Crvena zvezda győzelme alkalmából tartott – minden hatályos korlátozást felrúgó – ünnepségen, Brnabić elégedetten nyugtázta, hogy a felügyelőségi szervek megfelelően jártak el.
A miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva elvetette azokat a vádakat, hogy az államvezetés immunizációs kampánya nem megfelelő, szerinte az oltottak száma bizonyítja, hogy az államvezetés kellő komolysággal áll hozzá ehhez a kérdéshez. Egy külföldi újságíró azon kérdésére válaszolva, hogy lehetőség lesz-e ismét arra, hogy külföldiek tömegesen vegyék fel Szerbiában a védőoltást, a miniszterelnök kifejtette, az állam jelenleg elsősorban ismét saját állampolgárainak az immunizációjára összpontosít, majd megerősítette, hogy a nem sokkal korábban hozott kormánydöntés értelmében Szerbia 20 ezer adagot adományoz Szarajevó városának az AstraZeneca védőoltásából.

3625 ÚJ FERTŐZÉS – 41 ELHUNYT
A csütörtöki adatok értelmében egy nap alatt 3625 új fertőzést jegyeztek, a tesztek száma 16 055 volt, a pozitivitás aránya pedig 22,58 százalék. A vizsgált 24 órában hivatalosan 41 Covid-páciens hunyt el, 5620 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,89 százalék. Kórházi kezelésen 7929 Covid-páciens van, mesterséges lélegeztetésen 265.
Vajdaságban 984 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 184-et. Az aktív fertőzések száma a tartományban 21 721, Újvidéken 5158, Pancsován több mint 1600, Szabadkán és Nagybecskereken pedig több mint 1300.