2024. május 8., szerda

Kon: A koronavírus akkor sem tűnik el, ha én lemondok

Predrag Kon epidemiológus és a válságstáb tagja kijelentette, hogy a járványügyi intézkedéseket továbbra is be kell tartanunk. Mint elmondta, bár hétfőtől kisebb enyhítések jönnek, ez messze van még a korlátozások teljes végétől. 

„A pravoszláv húsvét időszakában abban reménykedünk, hogy a hívők ráeszméltek, nem most van az ideje a tömeges gyülekezéseknek. Nem fogjuk korlátozni a mozgás szabadságát az ünnepekre. Az új fertőzöttek számának csökkenését várjuk, de még mindig nagy gondot jelent a sok kórházba került beteg” – nyilatkozta Kon.

Hozzátette, az elkövetkező négy hétben a számok csökkenésére reális esély van, de újabb enyhítések csak akkor jöhetnek, ha a kórházba betérők és a kórházból kiengedettek száma legalább kiegyenlítődik. Az oltás fontosságára is felhívta a figyelmet: „Ott, ahol jó ütemben halad az oltakozás, lassabban terjed a vírus, majd hirtelen csökken az új fertőzések száma is.”

Predrag Kon az őt érő kritikákra is válaszolt, meglehetősen élesen, hiszen – mint kijelentette –, a koronavírus akkor sem tűnik el, ha ő beadja a lemondását.