2024. május 8., szerda

Radojičić: A szép idő közeledtével az intézkedéseken is enyhíthetnek

Zoran Radojičić, Belgrád polgármestere szerint a szép idő közeledtével el lehet majd gondolkodni azoknak az intézkedések enyhítésén, amelyek a szabad területeket érintik, hiszen az embereknek szükségük lesz egy bizonyos fokú kikapcsolódásra.

A polgármester szerint a zárt területekkel kell majd kesztyűs kézzel bánni, hiszen azok esetében a legmagasabb a fertőzésveszély.

Radojičić továbbra is helyesli a válságstáb munkáját, hiszen mindig a legelőretekintőbben próbáltak cselekedni, szem előtt tartva úgy az egészségügy, mint a gazdaság helyzetét.

A legfrissebb adatok szerint Belgrádban 1400 új esetet regisztráltak, ami továbbra sem nevezhető javulásnak, s a polgármester elmondta, az intézkedések érték el, hogy a szám ne növekedjen, azonban ahhoz, hogy javulásról beszélhessünk, az adatoknak 500 alá kellene csökkenniük.

A városvezető szerint a fővárosiak hozzáállása a vakcinához pozitív, ugyanis eddig a teljes lakosság 31%-a, azaz 740 ezren vették fel az oltást, 20 százaléka pedig már a második dózist is.