2024. május 9., csütörtök

Tiodorović: Elégedetlenek vagyunk az intézkedésekkel

Branislav Tiodorović járványügyi szakember kijelentette, a válságstáb orvosi része nem elégedett a mai ülésen meghozott intézkedésekkel, ugyanis legalább három hetes kapcsolattartás-mentességre volna szükség a koronavírus terjedésének csökkentése érdekében.

Tiodorović az RTS-nek elmondta, hogy az ülésen sok nézeteltéréssel  szembe magukat. A válságstáb egészségügyi szakértői a kapcsolattartás csökkentését támogatták, azonban a mozgás korlátozása az ülésen fel sem merült opcióként.

Az epidemiológus hangsúlyozta, hogy a járványügyi helyzet javulásának fő feltétele az intézkedések betartásának felügyelete és ellenőrzése. Az is szemmel látható, hogy melyik közösségek tartják tiszteletben a védőintézkedéseket, ugyanis ott kevesebb a fertőzött.

Hozzátette, tudja, hogy mindenkinek elege van már a járványból, azonban, ha nem tartjuk be az intézkedéseket sokkal tovább is elhúzódhatnak.

Mint arról korábban már hírt adtunk szombaton minden déli 12 óráig fog  üzemelni, és vasárnap reggel 6 óráig csak a vegyeskereskedések, a gyógyszertárak és a benzinkutak tarthatnak nyitva. Mindemellett hétfőtől a középiskolások oktatása újra az online térben valósul meg.

Predrag Kon a köztársasági válságstáb tagja arra a kérdésre, hogy az elkövetkező két napnak lesz-e pozitív jellegű hatása, azt mondta, hogy szerinte lesz, de nem elegendő. Hozzátette, hogy az immunizációban bízhatunk a legfőképp.