2024. május 12., vasárnap

Kisić Tepavčević: Sosem állítottam, hogy a rendkívüli helyzet az egyetlen megoldás

A köztársasági válságstáb hétfői ülését követően azt hallhattuk, hogy az egészségügyi rész kijárási tilalmat és rendkívüli helyzetet követel, valamint hogy szerintük csak ez jelentheti az egyedüli kiutat ebből a helyzetből. Darija Kisić Tepavčević munkaügyi miniszter a nova.rs hírportálnak nyilatkozva kijelentette, hogy szerinte nem ez az egyetlen lehetőség, viszont nem érkezett válasz a helyzet megoldására.

Sosem állítottam azt, hogy a rendkívüli helyzet bevezetése az egyetlen megoldás, és nem is gondolom így – válaszolt Kisić Tepavčević egy rövid üzenetben az említett hírportálnak.

Arra a kérdésre, hogy a válságstáb holnapi ülése előtt milyen konkrét megoldási javaslattal fog előállni, és milyen járványügyi előírásokat támogatna a miniszter nem válaszolt.

Az előző napi kijelentések alapján viszont úgy tűnik, hogy a válságstáb egészségügyi tagjainak nincsenek dilemmái.

Az egyetlen dolog, amely eredményeket is hozhatna, az a kapcsolatok megakadályozása. Az előírások, amelyeket mi kértünk, sokkal szigorúbbak, vagyis hogy mindent bezárjanak, kivéve az élelmiszerboltokat, a gyógyszertárakat és a benzinkutakat. A válságstáb egészségügyi része nem javasolhat mást, az egész társadalomnak kell átvállalnia a felelősség terhét – jelentette ki előzőleg dr. Predrag Kon epidemiológus.

Hozzátette, hogy ők is tisztában vannak vele, hogy egy ilyen döntés hatalmas csapást jelentene a gazdaságra, de egyedül ez védheti meg az emberéleteket.

Ezt nyilvánosan ki kell mondanunk. Muszáj megakadályozni a kapcsolatokat, amelyek védelem nélkül vannak, vagy pedig összetörünk, és akkor majd megtudjuk, hogy mit jelent az, amikor összeroppan az egészségügyi rendszer – figyelmeztetett dr. Kon.

A válságstáb politikai tagjai viszont épp teljesen más üzeneteket adnak. A belgrádi alpolgármester, Goran Vesić például a rendkívüli helyzet bevezetését megengedhetetlennek nevezte, és Aleksandar Vučić elnök sem tartotta ezt valószínűnek.