A koronavírus új mutációinak elnevezésére a csillagképek neveit használhatják fel, amennyiben a görög ábécé betűi nem bizonyulnának elegendőnek – jelentette ki Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) technikai igazgatója, írja a 021.rs hírportál.
Már most is a csillagképek elnevezésein gondolkodunk – jelentette ki az amerikai epidemiológus a Telegraph hírlapnak nyilatkozva, majd hozzátette, hogy felmerült a görög istenek neveinek felhasználása is, de ezt a javaslatot végül elvetették.
Véleménye szerint a görög ábécé 24 betűje nem lesz elegendő, amennyiben újabb mutációkat fedeznek fel.
A mutációkat idáig két csoportra osztották, az egyik a figyelemmel követendő változat (VOI), a másik pedig az aggodalomra okot adó változat (VOC).
Ez utóbbiba tartoznak az alfa, béta, gamma és delta variánsok, míg az első csoportba az éta, ióta, kappa és a lambda mutációk.
