2024. május 9., csütörtök

Bezárták a Covid-kórházat a Štark Arénában

Az utolsó páciens is elhagyta a Štark Arénában ideiglenesen felállított Covid-kórházat, így a Kormány döntése alapján május 14-én megszüntették, jelentette be Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere.

Az utolsó 49 páciens közül, akiket az átmeneti kórházban ápoltak, 13-at áthelyeztek a batajnicai Covid-kórházba, a többieket pedig hazaküldték, mert felgyógyultak. Ezt követően bezárták az arénában a kórházat.

Vesić kiemelte, hogy a Štark arénában összesen 4970 pácienst kezeltek, 450-et első még az első nyitás alkalmával. Összesen 4 haláleset történt itt.

Hozzátette, hogy az Arénát a legrövidebb időn belül visszaállítják az eredeti állapotában, ahol mérkőzéseket és koncerteket tarthatnak.

Az alpolgármester arról is beszámolt, hogy a belgrádi felnőtt polgárok mintegy 48 százaléka már felvette az oltást, 40 százalékuk pedig már a második dózist is.