2024. október 9., szerda

Ma Budapestre érkezik a pápa

Péntektől vasárnap délutánig három napot tölt a fővárosban – Szigorú biztonsági intézkedések

Ma délelőtt tíz óra tájban landol a Liszt Ferenc repülőtéren az olasz nemzeti légitársaság új, azúrkék repülőgépe, amellyel Ferenc pápa Magyarországra érkezik. A gépen helyet foglal egy népes vatikáni delegáció is, valamint azok az újságírók, akik háromnapos magyarországi látogatása során végigkísérik a szentatyát. Köztük természetesen a magyar média képviselői is.

Magyarország a világon az egyetlen ország – természetesen Olaszországon kívül – ahová Ferenc pápa már másodszor ellátogat. Először 2021 szeptemberében járt Magyarországon, amikor részt vett az 52. Nemzetközi eucharisztikus kongresszus budapesti zárómiséjén, és a Vatikánba tartó visszaúton az őt kísérő újságíróknak azt mondta, szívesen visszatér, hogy több időt szenteljen a magyaroknak. A mostani magyarországi látogatás annak az ígéretnek a teljesítése. Ferenc pápa 41. külföldi látogatása lesz a mostani a 2013-as megválasztása óta, az utazásai hatvan országot érintettek.

A budapesti repülőtéren köszöntik hivatalosan Ferenc pápát, majd vasárnap délután ugyanitt vesznek tőle búcsút. Rendkívül szigorú nemzetközi protokoll szerint zajlik a pápa fogadása és a három napon át tartó programja, hiszen a világ öt legjobban őrzött emberének egyike.

Ma fogadja a szentatyát Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, majd a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik.

Nyitókép: Ótos András felvétele