2024. május 12., vasárnap

A hiányzók imaszándékaival érkeznek

Lovas, kerékpáros zarándokok viszik az imaszalagokat Csíksomlyóra

Lovas, kerékpáros, gyalogos zarándokok visznek több száz imaszalagot Csíksomlyóra, a hagyományos pünkösdi búcsúnak otthont adó hegynyeregbe.

Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke felidézte: a múlt évben szervezték meg először, hogy az imaszalagok által üzenhessenek Csíksomlyóra azok is, akik nem tudnak részt venni a zarándoklaton. Akkor ugyanis a koronavírus-járvány miatt a hatóságok betiltották a tömeges zarándoklatot.
Idén a hatóságok engedélyezték, hogy a zarándokok korlátozott számban jelen legyenek, de ez nem akadályozta meg azt, hogy az idén is elinduljanak a szalagokra írt üzenetek.
Míg tavaly Brassó és Marosvásárhely volt a két legtávolabbi pont, ahonnan a szalagokat begyűjtő zarándokok indultak, az idén valamennyi erdélyi, partiumi és bánsági római katolikus egyházmegyéből megszervezték az üzenetek összegyűjtését. Lovas, kerékpáros és gyalogos zarándokok viszik azokat a botokat, amelyekre egy-egy településen felkötik a helyi közösség üzenetét tartalmazó szalagot. A zarándokokat általában a pap fogadja és áldja meg, a szalagot pedig rendszerint a polgármester köti a botra.
A szalaggyűjtés egyházi fővédnökségét Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke, világi fővédnökségét Molnár Levente operaénekes vállalta. A világhírű bariton programjait lemondva gyalogosan tette meg a Máriapócs és Csíksomlyó közötti zarándokút egyes szakaszait.
Lóháton zarándokolt pénteken Tusnádfürdőről Csíksomlyó felé Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is, aki többek között a nagyvilágban szétszórt magyar közösségek, és a Kárpát-medencei nemzetrészek imaszalagjait viszi magával. Az államtitkár elmondta: úgy érzi: a nemzeti összetartozás érzését erősíti az imaszalagok összegyűjtése.
A lovas zarándoklat szervezője, Kolozsvári Tibor közölte: Székelyföld minden szegletéből indultak lovas zarándokok. Arra számítanak, hogy mintegy 150 lovas zarándok sorakozik fel péntek délután 17 órakor a csíksomlyói hegynyeregben. A több száz imaszalag elhelyezésére a szervezők lécekkel összekötött kopjafapárt helyeztek ki a Hármashalom-oltár oldalán.