Értékrendjéhez ragaszkodó, párbeszédre nyitott rendezvényként jellemezték az alapítók a Tusványost szerdán, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóján.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerint a Tusványosnak is feladata hozzájárulni annak a megosztottságnak, haragnak és bizalmatlanságnak a felszámolásához, amely az április 12-i választásokkal kapcsolatban tört felszínre, segítenie kell megtalálni az utat a megbékélés, a megbocsátás felé, és ehhez olyan közeget kell biztosítania, ahol anyaországi és külhoni politikusok józanul és empátiával tudnak beszélni egymással.
„A külhoni magyarság és a Tusványos nem lehet ellenzékben” – jelentette ki a romániai magyar politikus.
Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint korábban is volt már példa arra, hogy a budapesti kormány politikusai nem vettek részt a szabadegyetem fórumain, de ez nem jelenti azt, hogy a Tusványos nem lenne nyitott a párbeszédre.
Az idei Tusványos a már megszokott zenei, politikai, kulturális programok nagy választékával jelentkezik. Pénteken most is lesz nemzetpolitikai kerekasztal a határon túli magyar pártok vezetőinek a részvételével, szombaton pedig hagyományosan Orbán Viktor volt miniszterelnök szólal fel Tőkés Lászlóval. A szervezők nem hívták meg Magyar Péter jelenlegi magyar miniszterelnököt, és emiatt a Tisza-kormány meghívott politikusai is távol maradnak a rendezvénytől.



