2026. május 22., péntek

Új fejezet a magyar–osztrák kapcsolatokban

Magyar Péter kezdeményezte, hogy a jövőben tartsanak együttes kormányüléseket

Egy új kezdetre van lehetőség, új fejezetet nyitnak a magyar–osztrák kapcsolatokban – mondta Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Bécsben, miután Christian Stocker osztrák kancellárral egyeztetett. A kormányfő második hivatalos külföldi útján közölte azt is, hogy hétfőn megkezdi munkáját a magyar–osztrák bizottság a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés körülményeinek feltárására.

Magyar Péter az osztrák kancellárral közösen megtartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a két népnek sok súlyos problémája volt a történelem során, de Bécs városa – hasonlóan Budapesthez – jól mutatja, hogy mire képesek, ha békében, egymást támogatva, segítve dolgoznak. Emlékeztetett, jövőre lesz a kiegyezés 160. évfordulója, ezért eljött az ideje annak, hogy sokkal békésebb, egymást támogató korszak köszöntsön a kétoldalú kapcsolatokra. Ezért meghívta osztrák kollégáját és az osztrák kormányt, hogy a jövőben tartsanak együttes kormányüléseket: a következőt szeptemberben a gödöllői Grassalkovich-kastélyban rendezhetik meg – közölte Magyar Péter, aki arról is szólt, hogy Magyarország konstruktív tagjává válik az Európai Tanácsnak és a miniszterek tanácsának. Ez nem azt jelenti, hogy az új magyar kormány nem fog mindig nagyon következetesen kiállni a magyar emberek és a magyar vállalatok érdekei mellett, hanem azt jelenti, hogy ha valaki egy klub tagja, akkor a klub szabályait betartja, és annak közös érdekeit is szem előtt tartja a magyar érdekek mellett –mondta Magyar Péter.

A kormányfő megköszönte az osztrák kancellár támogatását a Magyarországnak járó uniós források hazahozatalának ügyében, és előremutatónak nevezte a Bécsben folytatott tárgyalásokat, megemlítve, hogy azokon a két ország miniszterei konkrét kérdésekben folytattak egyeztetéseket. Kormánya legfontosabb feladatai között említette a korrupció elleni küzdelmet és az ehhez szükséges intézkedések elfogadását, az országnak járó uniós források hazahozatalát, a négy éve haldokló, nem fejlődő magyar gazdaság újraindítását, a magyar költségvetés helyzetének stabilizálását, valamint a közös infrastruktúra fejlesztését. Megemlítette, az előző kormány alatt sikerült elérni, hogy a közlekedés terén legyenek a két ország között a legnagyobb viták és a legkisebb az együttműködés. Ezen a területen is egy gyümölcsözőbb szakasz fog kezdődni – jelentette ki, a feladatok közé sorolva a Győr–Sopron autópálya meghosszabbítását az ausztriai Kismartonig, valamint a Budapest–Bécs vasúti pálya fejlesztését, gyorsabbá tételét. Felvetette, több tízezer Ausztriában dolgozó ingázó életét lehetne könnyíteni, ha eltörölnék a vissza-visszatérő határellenőrzéseket, azt ígérve, hogy Magyarország meg fogja védeni az unió külső határait, senkinek nem kell illegális migránsok érkezésétől tartania.

A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy hétfőn megkezdi munkáját a magyar–osztrák bizottság a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés körülményeinek feltárására. Megköszönve osztrák partnerének rugalmasságát, jelezte, egyetértettek abban, hogy nincs helye mellébeszélésnek, teljes transzparenciára és a két állam közös munkájára van szükség a sok ezer magyar családot érintő ügyben. A probléma mértékét jelezve Magyar Péter elmondta, van olyan település, ahol a határérték háromszázszorosát éri el a levegő azbeszttartalma. Hangsúlyozta, a magyar kormány felelőssége az, hogy mindenben transzparensen járjon el és segítsen a magyar embereknek. A lehető leggyorsabb kármentesítésre van szükség, bármennyibe is kerül, és mindenben segíteniük kell az önkormányzatokat és a magyar embereket – szögezte le a miniszterelnök.

A különadókról szóló kérdésre Magyar Péter közölte, a magyar költségvetés elég gyászos helyzetben van, 2026-ban nagyon magas lesz a hiány, ezért a kormány elsődleges célja új költségvetés elfogadása, amely számonkérhető, megbízható adatokon nyugszik, és el tudja indítani a gazdasági növekedést. „Közép- és hosszú távon természetesen beszélhetünk különböző adók átalakításáról” – tette hozzá, jelezve, a magyar kormány be fogja tartani az uniós jogszabályokat.

A kormányfő elmondta, örömmel veszik a külföldi befektetéseket, de szigorúbban nézik a támogatásokat, elvárják, hogy a magyar cégek – legyenek azok kis- és közepes vállalkozások vagy nagyobb cégek – jobban részt tudjanak venni az értékláncban. Elvárják a nagyobb hozzáadott értéket és azt, hogy kutatás-fejlesztésbe is fektessenek be a Magyarországra érkező külföldi befektetők – rögzítette, hozzátéve, ha ezt megteszik, a lehető legnagyobb támogatásban részesülnek.

Magyar Péter kérdésre válaszolva közölte, őszintén beszéltek egymással a kancellárral, és minden vitás vagy érzékeny kérdés az idő rövidségének ellenére szóba került. Megjegyezte, vállalták, hogy baráti, európai módon, de a problémákat mindig az asztalra téve, pontosan meghatározva fognak együtt működni, és akkor nem lesznek nagyon nagy problémák, mert meg tudják őket oldani. Kitért arra is, Magyarország elvégzi a házi feladatát a korrupció tekintetében. Azt tudja vállalni, hogy európai szinten az egyik legalacsonyabb lesz a kormányzati ciklusuk végére a korrupciós fenyegetettség vagy bármilyen korrupciós dolog – ígérte.

Elmondta, kezdeményezi a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek csúcstalálkozóját június végére Budapestre, majd hozzátette, hogy az eseményre a másik három résztvevő egyetértése esetén várnák az együttműködés kibővítése iránt nyitott osztrák kancellárt is. A lehetséges együttműködő partnerek között említette Ausztria mellett Horvátországot, Romániát, Szlovéniát és a Nyugat-Balkán államait, jelezve, csatlakozhatnak mások is.

Az energiahordozó-ellátással kapcsolatos kérdésre válaszolva Magyar Péter úgy nyilatkozott, egyetért a határkeresztező kapacitások kiépítésének, az energiabiztonság fokozásának és a beszerzési források további diverzifikálásának szükségességével. Hangsúlyozta, ezek a lépések a versenyképességet alapvetően határozzák meg, hiszen a több beszerzési forrás garantálja, hogy geopolitikai konfliktus esetén is biztosított legyen az ellátás, az árversennyel pedig a költség is csökkenthető. A nem elfogyasztott energia a legolcsóbb és legtisztább energia – jegyezte meg Magyar Péter, jelezve, hogy uniós forrásból energiahatékonysági és épületszigetelési programokat indítanak.

Christian Stocker katonai tiszteletadás mellett fogadta Magyar Pétert Bécsben

Christian Stocker katonai tiszteletadás mellett fogadta Magyar Pétert Bécsben

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor/ Magyar Péter és Christian Stocker közös sajtótájékoztatója Bécsben