Kiemelkedően sok bejelentés érkezett a Fidesz Demokrácia Központjához a Tiszához köthető választási csalások gyanúja miatt – írták a Fidesz Facebook-oldalán vasárnap este.
„Az elmúlt napokban több mint 1500 megkeresést kaptunk. Ezek alapján több mint 800 esetben tettük meg a szükséges jogi lépéseket" – olvasható a Fidesz bejegyzésében.
Mint írták, érkeztek bejelentések szavazatvásárlásról, pénzben és természetben. Számos bejelentés számol be arról, hogy szavazóknak jelentős összeget, illetve élelmiszert, meleg ételt vagy egyéb csomagot kínáltak a szavazatukért cserébe – fogalmaztak.
Dolgozók kényszerítésének gyanúja is fennáll a bejegyzés szerint: több helyszínen munkáltatók szerveztek értekezletet, amelyen elvárásként fogalmazták meg a Tisza Pártra való szavazást, a munkahely elvesztésének kilátásba helyezésével, titoktartási utasítással párosulva.
Közölték: választójog gyakorlásának megakadályozása, szavazók megfélemlítése is történhetett, több helyen szervezetten és fizikailag is elállták a fideszes szavazópolgárok útját, a szavazóhelyiségbe belépőket lefotózták, adataikat rögzítették, drónokkal figyelték a szavazóköröket.
Roma szavazók megfélemlítése is előfordulhatott: több helyen kimondottan a roma szavazókat célzó megfélemlítő viselkedést tanúsítottak a tiszás aktivisták - közölték.
Az eljárási szabálytalanságok között említették, hogy a Tisza logójával ellátott öltözetben jelentek meg a szavazókörökben, hibás, cserélt vagy le nem pecsételt szavazólapokat adtak a választóknak, „tiszás tollakat" helyeztek ki a szavazófülkékben, emellett mozgóurnás visszaélések is történtek - olvasható a tájékoztatásban.
A bejegyzés dezinformációról és manipulációról is beszámol: a valós eseményekkel párhuzamosan álhírek, hamis felhívások és megtévesztő tartalmak árasztották el a közösségi médiát, köztük hamis kormányzati posztok, időseket célzó igazolványelvételi felhívások és a szavazási eljárással kapcsolatos hamis tájékoztatók.
Nyitókép: A Fidesz-KDNP eredményvárója Budapesten (Fotó: MTI)



