2026. április 11., szombat

Szijjártó Péter: A holnapi napon akkora győzelmet fogunk aratni, hogy még a Holdról is jól fog látszani

A vasárnapi lesz a legek választása, most a legnagyobb a tét: háború vagy béke. Most a legdurvább a nyílt külföldi titkosszolgálati beavatkozás, a jelenlegi kormánypártok azonban ennek ellenére is akkora győzelmet fognak aratni, hogy még a Holdról is jól fog látszani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kampányzáró rendezvényen kijelentette, hogy Magyar Péter, „a kalandor, akit Brüsszel és Kijev ide delegált először mondott talán igazat, amikor arról beszélt, hogy „rohadt nagy háború lesz".

„De ez az igazság, kedves barátaim, mindjárt felvet egy fontos kérdést. Talán ez a legfontosabb kérdés: Magyarországot belerángatják-e ebbe a háborúba, vagy Magyarország ki tud maradni ebből a háborúból?" – mondta.

„Ukrajnában négy éve egy teljesen értelmetlen és tragikus háború zajlik. Már majdnem olyan hosszan, mint az elmúlt évszázad világháborúi. És az elmúlt esztendőben minden egyes nap minket bele akartak provokálni, bele akartak zsarolni, bele akartak tolni ebbe a háborúba. Nekünk minden egyes nap nemet kellett mondanunk, vissza kellett utasítanunk a zsarolásokat és a provokációkat, ellen kellett állni minden egyes nap a nyomásgyakorlásnak. És hogy ez sikerülhetett négy éven keresztül, kedves barátaim, ez az önök támogatásának, a ti támogatásotoknak köszönhető" – folytatta.

„Köszönjük, hogy Magyarországon kívül tudtuk tartani a szomszédban zajló háborút négy éven keresztül" – tette hozzá.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Brüsszelben döntés született arról, hogy egész Európát háborúba kell vinni. „Az európai fiatalokat el akarják vinni katonaként az ukrán frontra. Az Európai Néppárt elnöke, ahova a Tisza Párt is tartozik, arról beszélt, hogy az az álma, vágya, terve és célja, hogy európai uniós zászlók alatt harcoló katonák menjenek Ukrajnába" – fogalmazott.

„Ezt nem engedhetjük, barátaim. És azt akarják Brüsszelben, hogy az európai emberek, köztük a magyar emberek pénzét is mind elküldjék Ukrajnába a háborús maffia fenntartására, közben pedig az ukránokat a háborújukkal együtt be akarják hozni az Európai Unióba. Mi mindezt nem hagyjuk, kedves barátaim, egyiket sem" – szögezte le.

„Nem hagyjuk, mert ez nem a mi háborúnk. Ehhez a háborúhoz nekünk semmi közünk nincsen. Ezért a háborúért minket semmifajta felelősség nem terhel. Minket senki nem támadott meg, ezért minket senkinek nem is kell megvédenie. Értünk, helyettünk, miattunk senkinek nem kell harcolnia, ezért mi, kedves barátaim, semmivel, az égegyadta világon semmivel nem tartozunk az ukránoknak" – húzta alá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy „mi nem tartozunk az ukránoknak sem katonákkal, sem pénzzel, sem az uniós tagsággal".

„És hogy az egész világ tudja meg, mert nem kell ehhez lehallgatni, elmondom én ezt mindenki előtt: mindaddig, amíg minket látnak, mindaddig, amíg mi kormányzunk, mindaddig, amíg ennek az országnak szuverén nemzeti kormánya van, Magyarország nem megy háborúba, a magyar emberek pénze Magyarországon marad, és az ukránok soha, de soha a büdös életben nem csatlakoznak az Európai Unióhoz" – fejtette ki.

Végül arra is kitért, hogy szerdán Brüsszelben újabb csata indul. „Micsoda véletlen! Három nappal a magyar parlamenti választás után Brüsszel végleg el akar minket vágni az olcsó orosz olajtól. Ezzel meg akarják szüntetni Magyarországon a rezsicsökkentést, és meg akarják szüntetni a védett benzinárat" – mondta.

„A brüsszeli energiapolitikát a Tisza Párt nem csak támogatja, hanem végre is akarja hajtani. Lebuktak, nem bírták, a dokumentum kiszivárgott, folyamatosan beszéltek róla. De mi ezt nem engedhetjük, kedves barátaim, mert ha a brüsszeli energiapolitika átmegy, ha a Tisza Párt azt megvalósítja, akkor Magyarországon minden magyar embernek, minden magyar családnak háromszor annyit kell fizetni a rezsire, mint most, és ezer forint lesz a benzin ára, és nekünk ezért is nyerni kell, mert meg kell védeni a rezsicsökkentést és meg kell védeni a védett benzinárat" – jegyezte meg.

„Mi harcolni fogunk az olcsó orosz energiáért és jól figyeljenek a lehallgatók, nem azért harcolunk érte, mert orosz, hanem azért, mert olcsó. És mi nem fogjuk hagyni, hogy a magyar emberekkel többet fizettessenek az energiáért mint most" – fűzte hozzá.

„És mindenkitől, aki itt oroszozik, kémezik meg hazaárulózik, csak annyit szeretnék kérdezni: melyikőtök jelentkezett, hogy háromszor annyit akar fizetni a rezsiért, és melyikőtök jelentkezett azért, hogy ezer forintot akar fizetni a benzinért?" – tette fel a kérdést.

„A holnapi lesz a legek választása. Most a legnagyobb a tét. Háború vagy béke. Most a legdurvább a nyílt, szégyentelen, külföldi titkosszolgálati beavatkozás. Ezért azt javaslom, kedves barátaim, legyen ez a valaha volt legnagyobb győzelmünk. Kedves barátaim! A holnapi napon akkora győzelmet fogunk aratni, hogy még a Holdról is jól fog látszani" – összegzett.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A miniszter hangsúlyozta, hogy „mi nem tartozunk az ukránoknak sem katonákkal, sem pénzzel, sem az uniós tagsággal" (Fotó: MTI)