„Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve, ugyanis minél több szállítási útvonal áll rendelkezésre, annál nagyobb biztonságban van az energiaellátás” – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten Bojan Kumerrel, a szlovén energiaügyi miniszterrel tartott közös sajtóértekezletén.
A találkozón a felek megállapodást írtak alá a két ország földgázszállítási rendszerének összekötéséről.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarország energiaellátásában a földgáz rendkívül fontos szerepet játszik, a teljes energiafelhasználás egyharmada a földgázhoz kötődik, s ezért Magyarország a hét szomszédja közül hattal már összekötötte a hálózatát, egyedül Szlovénia maradt eddig ki, és ez fordítva is így van.
„Ennél többet szárazföld által körülzárt országként nem tudunk tenni a földgázellátásunk biztonságáért, minthogy összekötjük a földgázrendszereinket minden szomszédos országgal. Szeretném azt is világossá tenni, hogy mi nem valami helyett építünk egy új útvonalat, hanem pluszban építünk új útvonalat, mert minél több szállítási útvonal áll rendelkezésre, annál nagyobb biztonságban van az energiaellátásuk” – folytatta.
Szijjártó Péter tudatta, hogy összességében 115 kilométer hosszú vezetéket építenek, amelynek magyar szakaszához mintegy 40 kilométernyi új vezetéket és egy kompresszorállomást kell építeni.
„Első lépésben 440 millió köbméteres kapacitást fog ez biztosítani évente, aztán ez később kibővíthető lesz 1,7 milliárd köbméterre, ami pedig lehetővé teszi Magyarország számára, hogy Szlovénián keresztül az olasz cseppfolyósított gázforrásokat is elérje” – húzta alá.
Megerősítette, hogy mindehhez európai uniós forrásokért fognak lobbizni Brüsszelben, hiszen ha az Európai Bizottság komolyan gondolja a közép-európai országok energiaellátásának a diverzifikációját, akkor ehhez forrást is kell biztosítani.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány józan energiapolitikát folytat, nem ideológiai kérdésnek tekinti ellátást, és úgy látja, hogy minél több útvonal, minél több energiaforrás bevonására van szükség.
„Elfogadhatatlan az az európai törekvés Brüsszelből, amely az energiavezetékek elzárását szorgalmazza. Az energiapolitika az a nemzeti szuverenitás hatáskörébe tartozik, ezért mi soha nem fogjuk elfogadni, hogyha kívülről akarnák megmondani nekünk, hogy mit lehet, meg mit nem az energiapolitika terén” – összegzett.
Nyitókép: MTI/Bojan Kumer és Szijjártó Péter



