2026. március 19., csütörtök

Áldozatsegítő Központok

Már húsz működik Magyarország-szerte

Bűn nem maradhat büntetlenül, de áldozat sem maradhat segítség nélkül – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a főváros XXI. kerületében az első fővárosi Áldozatsegítő Központ átadásán, amelyet a csepeli rendőrkapitányság épületében alakítottak ki. Már húsz központ segíti az áldozatokat, így minden megyében elérhető a segítség. Tavaly 45 ezer emberen segítettek. Király Nóra miniszteri biztos ismertette a központok feladatát.

A cél a teljes lefedettség

„Tíz éve épül Magyarországon a magyar kormány elhatározásából az áldozatsegítő rendszer, és pár évvel ezelőtt egy kormányhatározat is született arra vonatkozóan, hogy teljes lefedettségű legyen az Áldozatsegítő Központok rendszere. Ez azt jelenti, hogy minden vármegyében legyen ilyen központ. Én, amikor két és fél évvel ezelőtt a minisztériumba érkeztem, Tuzson Bence miniszter úrral ezt a kormányhatározatot tartottuk szem előtt, és az volt a célunk, hogy a ciklus végére létrejöjjön a teljes lefedettség. Két héttel ezelőtt sikerült is, ugyanis Szekszárdon átadtuk az utolsó, huszadik Áldozatsegítő Központot, de emellett egyébként vannak más segítő pontok is, ezek egy picit kisebb volumenben, de ugyanúgy segítséget nyújtanak a bajba került embereknek, ebből összesen hat található Magyarországon. Pont a múlt héten adtuk át a hatodikat Csepelen, ez az első budapesti ilyen pont a csepeli rendőrkapitányság épületében. De nem állunk meg, a munka folytatódik, ugyanis már több igény érkezett más nagyvárosokból, más vármegyékből, hogy nyissunk Áldozatsegítő Központokat, mert nagy igény van rá, nagyon nagy segítséget nyújtanak ezek a központok, illetve pontok az embereknek. Úgyhogy jövő héten megyünk Bajára, ott nyitjuk majd meg a hetedik pontot, és hát bízunk benne, hogy utána majd még sok-sok kistestvére nyílik az Áldozatsegítő Központoknak” – mondta a miniszteri biztos.

A gyermekáldozatokra még jobban figyelnek

„A célunk az az, hogy minden ember, aki bajba kerül, az elérhető távolságon belül el tudjon menni egy központba vagy egy pontba, tehát a helyeket is úgy határozzuk meg, hogy egyrészt az igény alapján, hogy hol van olyan vezetője a településnek, hol van olyan kapitányság, ahol könnyen kialakítható a hely. De a legfontosabb az az, hogy minden ember könnyen segítséghez jusson. Van egyébként egy harmadik pillére is a rendszernek, ez pedig az áldozatsegítő vonal, ami éjjel-nappal, 0–24 órában, akár ünnepnapokon, hétvégén is hívható. Ez a 08225225-ös szám, vagy pedig a 116006, mert ugye egy pár héttel ezelőtt csatlakozott Magyarország is az európai uniós áldozatsegítő segélyvonalhoz, úgyhogy most már akár az Európai Unión belül is, hogyha valaki bajba kerül, akkor tudja hívni ezt a számot, illetve ugyanúgy a külföldiek itt Magyarországon is tudják hívni ezt a számot. Végül, de nem utolsósorban kiemelném, hogy gyerekekre specializálódott szakemberek is dolgoznak a központokban. Vannak speciális játékok, fejlesztések, van egy világjáték, ami egy magyar találmány, ami segít a gyermeknek a legmélyebb fájdalmaikat felszínre hozni, van kutyás terápia, mert a gyerekeket nagyon-nagyon megnyugtatja a kutya jelenléte, tehát nagyon-nagyon figyelünk arra, hogy a gyermekáldozatok még nagyobb odafigyelést, még nagyobb szakértelmet kapjanak a legnagyobb bajban” – hangoztatta Király Nóra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: vansegitseg.im.gov.hu/Király Nóra