A vadvilág amazonjai

Az életben vannak olyan pillanatok, élmények vagy hatások, amelyek jelentős mértékben megváltoztathatják egy ember életét. Hillender Tímea története pontosan erre mutat rá, hiszen egy BBC-dokumentumfilm után döntött úgy, hogy útnak indul Afrikába, pontosabban Kenyába, és az általa alapított Afrika-sztorik egyesülettel az afrikai vadvilág megmentésén dolgozik. Elmondta többek között, hogy vadvilágmentorrá nem egyik napról a másikra válik az ember, és hogyan képeznek ki Afrikában tehetséges fiatal lányokat, hogy szülőföldjükön maradhassanak és dolgozhassanak.

Mindig is állat- és természetbarát volt, vagy valami fordulópont vezette el a vadvilághoz?

– A természet és az állatok iránti vonzalom mindig jelen volt az életemben, nagyszüleim és szüleim is tartottak állatokat, ezenkívül dédszüleim tanyán éltek. Sokat játszottam a tanya körüli erdős részben, nagyon szerettem a határ illatát, a végtelenbe nyúló búzatáblákat és az erdőben sétálni, az erdő hangját hallgatni. Az igazi fordulópontot egy BBC-s dokumentumfilm-sorozat hozta el 2018-ban. A sorozat Saba Douglas-Hamiltonról és családjáról szólt, akik kenyai öko- és elefántmegfigyelő tábort működtetnek Samburu régióban. A film nemcsak gyönyörű természeti képeket mutatott be, hanem őszintén tárta fel a mélyen gyökerező társadalmi és ökológiai összefüggéseket is. Akkor valami megmozdult bennem. Annyira magával ragadott ez a világ, hogy egy évvel később Angliában ültem Saba előadásán, amely során személyesen is találkoztam vele, 2020 elején pedig a filmben látott helyszíneken jártam Kenyában, és Saba ökotáborában teáztam. Ebből az élményből indult ki az Afrika-sztorik nevű blog ötlete, 2021-ben pedig az egyesület megalapítása. Rájöttem, hogy ha segíteni szeretnék, akkor magánemberként sokkal kevesebb lehetőségem van, mint szervezeti formában egy csapattal az oldalamon. Vadvilágmentorrá nem egyik napról a másikra válik az ember – ez folyamat, amely során egyre jobban meg lehet érteni, hogy a természetvédelem és az emberek sorsa elválaszthatatlan egymástól.

Elsősorban a segítségnyújtás és a humanitárius célok vezérelték? Milyen tapasztalatokat szerzett?

– Az első afrikai utam elsősorban a kelet-afrikai vadvilág megismeréséről szólt, ám hamar rájöttem, hogy Afrikában a természetvédelem és az ember sorsa elválaszthatatlan egymástól. Az egyik legkedvesebb projekt számomra egy samburui általános iskola támogatása volt – és hogy miért éppen ez a tanintézet, az a földrajzi elhelyezkedéséből is kiderül. A samburui Lorubae Általános Iskola szó szerint a szavanna közepén áll: körülötte nincs város, infrastruktúra, csak a végtelen afrikai táj és az ott élő vadállatok. Éppen ezért nem ritka, hogy éjjelente elefántbikák tévednek be az intézmény területére, feldúlják a veteményeskertet, zajt csapnak, megrémisztve ezzel a bentlakásos diákokat. Az álmukból felriadt gyerekek tanácstalanul állnak a helyzet előtt – ez pedig nem csupán ijesztő élmény, hanem valós veszély is. A probléma gyökerét több tényező táplálja. A hatszáz-hétszáz diákhoz képest feltűnően kevés a tanár, és a brit mintára szervezett bentlakásos rendszerben sok gyermek hónapokon át ténylegesen az iskolában alszik, lakik. Ráadásul a kommunikáció jellege és gyakorisága lényegesen eltér az európaitól. A tanárok kevesebbet és kevésbé részletesen magyaráznak a gyerekeknek. Így előfordul, hogy nem hangzik el elégszer, mit tegyél, ha éjjel elefánt tartózkodik az iskolaudvaron, ha hiénát látsz sötétedés után, vagy ha vízért mész a folyóhoz. Ezen veszély kapcsán gyakrabban elhangozhatna, hogy nagyon figyelj a krokodilokra – és ne játssz olyan vízben, ahol nem látod a lábad, mert a felkavart iszapban veszély bújhat meg. Nekünk, európaiaknak természetes, hogy bizonyos élethelyzetekre folyamatosan felkészítenek bennünket, hogy sokat magyaráznak, több esélyünk és lehetőségünk van valós vészhelyzet nélkül tanulni és hibázni. Ott ez egyszerűen nem adott. Mindezen tapasztalatok megmutatták, hogy a természetvédelem és az oktatás egymástól elválaszthatatlan. Kenyában ezért rangerprogramokat is támogattunk: tehetséges fiatal lányok kaptak lehetőséget parkőri képzettség megszerzésére, hogy szülőföldjükön maradhassanak és dolgozhassanak. Tanzániában egészen különleges projekthez csatlakoztunk, amely személyesen is nagyon közel áll hozzám. Az APOPO-szervezet munkájához, amely afrikai óriáspatkányokat képez ki humanitárius aknamentesítésre és tuberkulózis-diagnosztikára. Ez a téma annyira megragadott, hogy második MSc-diplomám szakdolgozatát is ebben a témakörben írtam meg az Óbudai Egyetemen – az empirikus részt maga az APOPO-szervezet biztosította. Közeljövőbeli terveim között szerepel, hogy doktori tanulmányaimat is ebbe az irányba indítsam el. A Száhel-övezet nemzeti parkjainak helyzetéről tudományos publikációm is napvilágot látott, amelyből jól látható, hogy a természeti és a társadalmi válság – beleértve a fegyveres konfliktusokat és a robbanótestek jelenlétét – milyen szorosan összefügg egymással. Afrika számomra nem egyetlen téma, hanem sok szál – amelyek ugyanabba az irányba mutatnak, az ember és a természet egymásrautaltsága felé.

Milyen céllal alapította meg az Afrika-sztorik egyesületet?

– Az Afrika-sztorik Afrika Vadvilágáért Egyesületet 2021-ben alapítottam 10 lelkes társammal, azzal a meggyőződéssel, hogy Magyarországon is szükség van olyan szervezetre, amely kifejezetten a kelet-afrikai vadvilág védelmét tűzi zászlajára. Magyarországon sok csodálatos szervezet dolgozik Afrikáért, de a legtöbb az emberek megsegítésére fókuszál – az afrikai állatok ügyét szinte senki sem képviseli itthon szervezett keretek között. Az egyesület egyszerre tölt be több szerepet, kulturális és oktatási programokat szervez, rangerprogramokat támogat, könyveket gyűjt kenyai iskolásoknak, valamint igyekszik hidat építeni a magyar kutatók, önkéntesek és az afrikai szervezetek között. Az idei kiemelt programunk a Ments életet egy óriáspatkánnyal! nevű kezdeményezés, amellyel az APOPO tanzániai munkáját támogatjuk. Ez a non-profit szervezet afrikai óriáspatkányokat képez ki tuberkulózis-diagnosztikára – egyetlen állat kevesebb mint 20 perc alatt száz köpetmintát képes átvizsgálni, miközben egy laboratóriumi technikusnak ugyanez akár négy napig is eltartana. 2026 augusztusában csapatunkkal Moshiba utazunk, hogy segítsünk megnyitni az APOPO új TBC-diagnosztikai központját, és támogassuk a helyi nők szakmai képzését ebben az életmentő munkában. Számunkra ez a projekt tökéletesen példázza, hogy a természetvédelem, az emberek sorsa és a tudományos innováció Afrikában egyetlen nagy, elválaszthatatlan egész.

Mit tudhatunk a veszélyeztetett fajok jelenlegi helyzetéről?

– A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listájának 2025 októberében közzétett legújabb adatai szerint összesen 172 620 fajt tartanak nyilván, amelyek közül 48 646 tartozik a kihalás által fenyegetett kategóriába – ez az összes vizsgált faj csaknem huszonnyolc százaléka. Afrikában különösen aggasztó a helyzet, az elefántpopuláció az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent, a gepárdok esetében alig néhány ezer egyed él vadon, a rinocéroszok bizonyos alfajai pedig a kihalás szélén állnak. Ezek a folyamatok nem természetes úton zajlanak, hanem döntő részben emberi tevékenység – élőhelypusztítás, orvvadászat, klímaváltozás – következményei. Kelet-Afrikában ehhez hozzájárul a gyors népességnövekedés és az ebből fakadó nyomás is, amely egyre inkább szűkíti a vadállatok élőterét.

Mennyire veszélyes az emberiség útja az ökoszisztémára nézve?

 – Ha az emberiség ugyanezen az úton halad, a következmények beláthatatlanok lesznek. A biológiai sokféleség pusztulása nem csupán esztétikai veszteség – az ökoszisztémák összeomlása az emberi élet alapjait rendíti meg. Nincs beporzás termékeny mezők nélkül, az egészséges vízgyűjtők biztosítják a tiszta vizet, és a természetes állapotú erdők hiányában nem alakul ki stabil klíma. Kutatóként is foglalkozom ezzel a kérdéssel. A Száhel-övezet nemzeti parkjainak helyzetét vizsgálva jól látható, hogy a természeti és a társadalmi válság egyszerre van jelen és szorosan összefonódik – a fegyveres konfliktusok, a robbanótestek jelenléte és az ökoszisztémák sérülékenysége egyazon válságövezet különböző arcai. A természetvédelem nem luxus, hanem biztonsági kérdés. 2025-ben az SZTE Füvészkerttel és több partnerszervezettel közösen csatlakoztunk az Európai Unió GearUp pályázatához, amelynek fókuszában az ENSZ 15. fenntartható fejlődési célja, a szárazföldi ökoszisztémák védelme állt. Ez az SDG 15-ös cél a biológiai sokféleség megőrzésére, a talajok helyreállítására és az erdők fenntartható kezelésére összpontosít, ezenkívül az EU számára is kiemelt irányelv. A pályázat keretében közösen gondolkodtunk alternatív és kreatív megoldásokon, amelyek alapján valódi cselekvési lehetőségek körvonalazódtak ki. Ez a munka is megerősített bennünket abban, hogy bőven van teendőnk – és korosztálytól függetlenül mindenki tud tenni a bolygóért. A cselekvés nem a jövő generációinak feladata, hanem most kezdődik. Szervezetünk számára kiemelten fontos, hogy jelen legyünk konferenciákon és szakmai eseményeken, amelyeken valódi partnerségek születnek, azonos szemléletű emberekkel találkozunk, és hitelesen beszélhetünk arról, amit csinálunk. Éppen ezért örömmel tölt el minket, hogy szervezetünk a Hand Szövetség jóvoltából képviseltetheti magát a LAPAS által szervezett rigai pilotképzésen, amely a gazdasági egyenlőség és a foglalkoztatás nemi dimenzióit járja körül. Az egyik műhelymunka témája, a Women in Tech kérdésköre különösen közel áll hozzánk. Első hallásra talán meglepőnek tűnhet, mi köze van egy afrikai vadvilágvédelmi egyesületnek a technológia és a nők kapcsolatához – de ha belegondolunk, a mi munkánkban ez teljesen természetes összefüggés. A rangerprogramokban részt vevő lányok GPS-koordináták alapján azonosítanak egyedeket, csapdákat hatástalanítanak és drónokat kezelnek. Az APOPO patkánytrénereként dolgozó nők ismerik a taposóaknák működési elvét és a TBC-diagnosztika laboratóriumi hátterét. Az általunk támogatott afrikai nők a technológia frontvonalán dolgoznak.

Tervez további missziókat?

– Igen, határozottan. Tanzániában folytatjuk az együttműködést az APOPO-szervezettel. Segítünk egy új TBC-köpetmintagyűjtő pont megnyitásában, valamint az ott dolgozó női személyzet kiképzésének költségtérítésében. Ez konkrét, életmentő projekt – a kiképzett személyzet révén több tuberkulózisos eset azonosítható korán, ami közvetlenül emberéletek megmentését jelenti. Ehhez a projekthez várunk adományokat és önkénteseket, hiszen az ilyen kezdeményezések csak akkor bontakozhatnak ki igazán, ha minél több ember áll mögöttük. Emellett Dél-Afrika felé is szeretnénk nyitni: tervezzük, hogy elindítunk egy rangertámogatási programot, amelynek keretében dél-afrikai parkőrök képzéséhez járulunk hozzá – hasonlóan a kenyai programunkhoz, amellyel több fiatal lány életére volt pozitív hatásunk. Hosszabb távon szeretnénk az Afrika-sztorik egyesületet egyfajta híddá tenni Magyarország és Afrika között, hogy a magyar kutatók, önkéntesek és szervezetek minél hatékonyabban működjenek együtt az afrikai partnerekkel. Ez a kontinens számomra nem projekt, hanem elkötelezettség, ami nem ér véget.