2024. május 8., szerda

Újra korlátozások nélkül Csíksomlyón

Két járványsújtotta év után újból mindenféle korlátozás nélkül együtt lehetnek a zarándokok százezrei, magyarok, székelyek, csángók a csíksomlyói búcsúban, a magyarság legtömegesebben látogatott búcsújáróhelyén.

E Mária-kegyhely a történelmi Magyarország keleti végein nemcsak vallási szempontból kiemelkedő jelentőségű, hanem – nem túlzás kijelenteni – úgy is, mint a nemzeti együvé tartozás székelyföldi zarándokhelye. E viszontagságos időkben a mai, pünkösdszombati búcsú ezt mindennél hívebben kifejezi, hiszen 2022-ben a véletlen folytán a csíksomlyói búcsú napja a nemzeti összetartozás napjára esik, arról sem megfeledkezve, hogy pünkösd szintén az egyház, azaz a keresztény közösség megszületésének az ünnepnapja.

Csíkszereda már pénteken fogadta a zarándokokat. A Boldogasszony zarándokvonat csütörtökön hajnalban indult Budapestről Csíksomlyóra rajta azzal a mintegy300 Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező középiskolással, akik a Rákóczi-szövetségnek köszönhetően részesülhetnek majd a felemelő élményben. Szintén aznap indulnak Székelyudvarhelyről az imaszándékokkal a lovas zarándokok. Éjfél után kelt útra a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről, amelyet a magyar fővárosban pénteken hajnalban összekapcsoltak a Székely Gyorssal, és a Tamási Áron-mozdony vontatta két szerelvény együtt folytatta útját Erdélybe.

Ki vonattal, ki saját járművén, ki lovon, ki gyalogosan érkezik majd. A búcsú aktuális jelmondata Pax et Bonum (Béke és Jóság). Az idei főszónok Udvardy György veszprémi érsek. Aki nem lehet ott, az a televízión most is élőben követheti az eseményt.