Látszat és valóság

Az Öt című vitaműsor hetente próbálja feltérképezni a magyar belpolitikai történéseket. Hont András újságíró és politikai elemző rendszeres résztvevője a műsornak. A vitapartnereitől távol eső, a megszokott sablonos érvrendszerektől vagy érvelésektől pedig teljesen eltérő véleményét soha nem rejti véka alá. Most megtudhatjuk, mit gondol a jelenlegi magyar belpolitikai helyzetről. Azon belül is főként arról, hogy valóban rendkívüli módon feszülnek egymásnak az emberek politikai nézetektől függően, vagy csak a média torzít kissé?

A rendszerváltást követő politikai csatározások kora hajnalán ön a Fideszben találta meg a helyét, de viszonylag rövid idő után inkább az ellenzéki újságírást választotta. Erre a bizonyos időszakra, azaz a kilencvenes évekre és az ezredforduló utáni évekre hogyan emlékszik vissza?

– Nem épp olyan rövid időszak volt ez. 2006-ig ideszes képviselő voltam a kerületben, illetve a fővárosban. Még akkor is, hogy ha a 2000-es évek elején már nagyon sűrű vitáim voltak a Fidesszel, de ez azért mégis másfél évtized volt. Még középiskolás voltam, 15 éves, amikor beléptem a Fideszbe, 1990-ben. Nekünk a ’90-es évek a nagyon fiatalságunk ideje, még akkor is, hogy ha Magyarországon sok minden akkor ment tönkre. Nyilván nekünk izgalmas volt, jó volt, fővárosi kultúrát jelentett, ezért talán inkább így emlékszek vissza erre a korszakra.

Ön szerint mikor szakadt Magyarország belpolitikailag két részre? Nem volt ez valójában mindig is így, hiszen ha csak a múlt századra tekintünk vissza, akkor tulajdonképpen azt tapasztalhatjuk, hogy a jelenlegi viták szinte kilencven százalékban (akár a legtriviálisabb kérdések is) leképezhetőek azzal, hogy kinek milyen a családi múltja. Röviden, ki melyik egykori önkényuralmi rendszerrel kollaborált.

– Az, hogy kinek milyen sérelem érte a családját, és kinek a részéről, ez nyilvánvalóan alapvetően meghatározza gondolkodásmódját. Talán a pőre egzisztenciális érdekeken túl ez a legmeghatározóbb. Viszont azért a korábbi megosztottságokat és a jelenlegit nem venném egy kalap alá. Akár a ’30-as évek népi urbánus vitáit és ennek a felmelegítését a ’80-as években, ’90-es évek elején, akár a ballib kontra nacionalistának nevezett 2000-es évek eredményét sem. A mostani sokkal inkább instrumentalizált, nagy szervezetek által már tudatosabban irányított megosztottság, amelynek mindeközben globális vonzata van. Ugyanez a megosztottság megfigyelhető az Egyesült Államokban és egyre inkább Nyugat-Európában is.

Szóval bárhogy is történt, a magyar emberek, polgárok vagy éppen választók beköltöztek a saját maguk kis buborékjába, és rossz esetben onnan üvöltöznek a másiknak, jobb esetben próbálnak értelmesebb vitákat generálni. Lát esélyt arra, hogy az utóbbiak egyáltalán lesznek-e a jövőben?

– Nagyon röviden: nem. Megint csak egy világjelenségre tudok utalni. A közösségi média ezt a buborékeffektust jelentősen felerősítette, szinte létre is hozta. Korábban azért nem volt kivitelezhető, hogy az ember a saját szomszédjával, munkatársával, rokonságával ne találkozzon. Oké, a rokonsággal meg a munkatársakkal manapság is néhány kötelező barátias mondatot váltunk, de a szomszéd már teljesen megkerülhető. A közösségi médiás ismerősök a meghatározók, a helyszerűség pedig föloldódott az elmúlt másfél évtizedben. És ez erősíti azt, hogy mindenki keresi a vele egyetértőt, a hozzátartozót. Ennek nem a kínálati oldalon van elsősorban magyarázata. Nem azért van ez a buborékeffektus, mert valakit így szeretnék elérni, hanem a keresleti oldalon ezt akarják a közösségi média felhasználói.

Önt személy szerint jelentős mértékben megpróbálták keretek közé szorítani, főként azért, mert egyeseknek nem tetszenek az ellenzéki közvéleményt érintő kritikái. Pedig sok mindent lehetne az ön érvrendszerére, gondolkodásmódjára mondani, csak pont azt nem, hogy keretek közé szorítható. Politikai okfejtései szinte minden esetben eltérnek az elvárt, megszokott és sablonokkal tarkított mainstreamérvelésektől. Persze hiába a logikus magyarázat bármilyen kérdésre, ha a fogadókészséget általában süket fül és ökölbe szorított kéz képezi.

– Nem törekszem rá, hogy ilyennek látszódjam. Egyszerűen nem érint az, hogy ki és hogyan skatulyáz, vagy egyébként milyen rágalmakat szól rám. És a dicséretek sem befolyásolják semmilyen módon azt, hogy hogyan élek. Talán ez látszik is. Az ellenzéki közvélemény-kritika persze hangsúlyosan jelenik meg nálam. Főként azért, mert van egy olyan városi közeg, amely többnyire tanult és magát előkelőnek gondolja. Ők úgy gondolják, hogy egyéniségek és független gondolkodók. Ehhez képest a csoportmentalitás és a nagyon erőteljes csoportképzés, -képződés még jobban megfigyelhető náluk, mint a jobboldalon. És ha kiszorítottakká és sértettekké válnak, mint ahogy ez Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben megtörtént, annál inkább csoportba verődnek. Ez rémesen egészségtelen helyzet.

Végül, eljutva napjainkig, mi lesz a jövő évi választások végkifejlete annak tükrében, hogy mindkét tábor kizárólag a saját maga valóságában él, és ezáltal a közvélemény-kutatói adatok is lassan annyit érnek, mint egy marék zöldbab?

– Nyilvánvalóan abszurd helyzet, hogy a közvélemény-kutatások olyan mértékig eltérnek egymástól, mint most Magyarországon. Ehhez azt azért hozzá tudom tenni, hogy ez nagyjából így volt 2022 előtt is. Folyamatosan ellenzéki előnyt mértek. Ebből 17 százalékos vereség alakult ki, csak belföldi szavazatokat tekintve. Ilyen nincs, fél év alatt ekkorát nem tud elmozdulni az arány. Nemsokára kiderül, hogy ugyanez-e a helyzet.

Fontos azonban megjegyezni, hogy mindeközben az utcán nem ugyanaz a hangulat, mint a közösségi médiában. Ennek a közösségi médiás jelenségnek az a jótéteménye is megvan, hogy az indulatok be is szorulnak a közösségi médián belül. Sokkal konszolidáltabb a magyar mindennapi élet, minthogy ezt elsősorban a szociális médiás szemszögből az ember láthatná. Például rendeztek két hatalmas demonstrációt október 23-án Magyarországon. Semmiféle atrocitás nem volt a városban, pedig mindenki próbálta elkerülni azt az elmúlt évtizedekben, hogy a két oldal egy időben szólítsa utcára a híveit.