2024. május 6., hétfő

Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás

Az egyházfő magyarul köszöntötte a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait

Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának első évfordulóján a magyar katolikus egyház nemzeti zarándoklatot hirdetett Rómába, amelyen ezerötszáz magyar zarándok vett részt. Az esemény harmadik napján, csütörtökön Ferenc pápa a vatikáni audienciateremben fogadta a magyar zarándokokat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) érsekeivel és püspökeivel együtt. Ezt követően Erdő Péter bíboros – papi felszentelése óta első alkalommal – misét mutathatott be a Szent Péter-bazilikában.

A nemzeti zarándoklat keretében a katolikus egyházfő a Vatikánvárosban csütörtökön fogadta Sulyok Tamás magyar köztársasági elnököt is, aki a feleségével érkezett a találkozóra.

Az államfő a találkozó után elmondta, Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettek. Hozzátette: a találkozón szó volt egy személyes témáról is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen – idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.

A köztársasági elnök kifejtette: számára ez az intelem sokat mond, megérintette, ezért megkérdezte a pápát, neki ajándékozza-e, hogy mint mottót használhassa. Ferenc pápa pedig nagy örömmel nekem adta – idézte fel Sulyok Tamás.

Elmondta: a pápának a Képes Krónika díszmásolati példányát, egy matyó terítőt és díszdobozba elhelyezett festett tojásokat ajándékozott, valamint megosztotta vele többek között a matyó hímzés történetének legendáját. Ráadás ajándékként a Szent István király intelmei Imre herceghez című kötetet vitte a Vatikánba, mivel Ferenc pápa múlt évi magyarországi látogatásakor említette, hogy a könyvtárában nincs meg ez a kiadvány.

Vatikáni látogatásán Sulyok Tamás csütörtökön részt vett azon a kihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, majd ezt követően jelen volt a zarándoklatot lezáró misén.

SZÍVÉBEN HORDOZOTT APOSTOLI ÚT

– Isten hozott! – köszöntötte magyarul Ferenc pápa az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait a vatikáni audienciateremben csütörtökön.

Ferenc pápa kijelentette, tavaly áprilisban zarándokként, testvérként, barátként látogatott Magyarországra, és apostoli útját szívében hordozza hálával.

„Budapestre, a hidak és szentek gyönyörű városába, zarándokként mentem el, hogy együtt imádkozzak veletek Európáért, a béke építése vágyáért, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsuk, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot!” – hangoztatta az egyházfő.

Hozzátette, apostoli látogatása során imádkozott „szeretett nemzetetekért, amely egy évezred óta lakja azt a vidéket, megtermékenyítve azt Krisztus evangéliumának hirdetésével és megélésével”.

Azt kérte, a magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is „követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját”.

A magyar egyház életét Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára bízta, valamint Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Imre közbenjárását kérte. Az egyházi üldöztetés közelmúltjából példaképnek nevezte Boldog Apor Vilmost, Meszlényi Zoltánt, Brenner Jánost, Salkaházi Sárát.

Kiemelte a fiatalokkal tartott budapesti találkozót, hangoztatva, hogy a nemzedékek közötti párbeszéd, a gyökerek ápolása erősíti az életet adó értékeket, a családot, az egységet, a békét.

Köszönetet mondott azért, hogy a magyarok nyitott szívvel fogadják a háború elől menekülő ukrajnai menekülteket, valamint erőfeszítéseket tesznek a táradalom peremén élők integrálására.

Úgy vélte, a magyar közmondás „jobb adni, mint kapni” – amit magyarul mondott – jól összefoglalja az evangéliumi tanítást.

Isten, áldd meg a magyart! – zárta beszédét magyarul Ferenc pápa, aki a Szűzanya oltalmát kérte a magyarságra. Imádkozzatok értem is, ne ellenem – mondta tréfásan, majd kerekesszékkel körbejárta az audienciatermet majdnem egyenként köszöntve a résztvevőket. A zarándokok fehér kendőjüket lobogtatták, magyar zászlókat és városaik tábláit tartották magasba. Magyar egyházi énekeket énekeltek, imádságokat mondtak.

Ferenc pápa az audienciateremben köszöntötte Erdő Péter bíborost (Fotó: Beta/AP)

Ferenc pápa az audienciateremben köszöntötte Erdő Péter bíborost (Fotó: Beta/AP)

MEGERŐSÖDÖTT HITTEL

Osztozzunk a pápa és az egyház erőfeszítéseiben a nemzetek közötti békés kapcsolatok és a kultúrák közötti párbeszéd előmozdításában – mondta Erdő Péter bíboros, prímás homíliájában a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén, amely lezárta a három napos Magyar Nemzeti Zarándoklatot csütörtökön.

A zarándoklat kiemelkedő eseményének nevezte a találkozást Szent Péter utódával. „Megköszönjük a Gondviselő Istennek és a Szentatyának, hogy egy évvel ezelőtt Budapesten sor kerülhetett Ferenc pápa látogatására, amely megerősítette hitünket és összetartozásunkat a Katolikus Anyaszentegyházzal” – mondta a bíboros.

A magyar nyelvű misét a Szent Péter-bazilika felújítás alatt levő főoltára mögötti, úgynevezett Katedra-oltárnál mutatták be. A koncelebrált szertartáson jelen volt Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és az MKPK tagjai, valamint többek között Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita. A misén részt vett Sulyok Tamás államfő és kísérete, köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A szertartáson az egyik olvasmányt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára olvasta fel.

Az összes padsort megtöltötték a Magyarországról és a határon túli országokból érkezett hívők, akikhez a nyugat-európai és az olaszországi magyarok is csatlakoztak.

Nyitókép: A magyar államfő ajándékokkal érkezett (Fotó: Facebook/Sulyok Tamás oldala)