2024. május 8., szerda

Nobel-békedíjra jelölték Böjte Csabát

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Nobel-békedíjra jelölte Böjte Csabát, az ismert erdélyi ferences szerzetest, a segítségre szoruló gyerekek gondozásával foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját. A hírt a magyar sajtóorgánumok tették közzé Kásler Miklós szerda reggeli Facebook-bejegyzése nyomán, amelyet a következő mondattal vezetett be: „Nobel-békedíjra jelöltem Böjte Csaba testvért.”

A keresztény elköteleződéséről is ismert miniszter csütörtökön szintén a Facebookon közölte a nyilvánossággal, hogy „a jelölés még januárban, határidőn belül megtörtént”. Annak a befogadásáról pedig visszaigazolást is kaptak.

A miniszter szerdai Facebook-bejegyzésében a következőkkel indokolta a jelölést: „Böjte Csaba testvér a vasfüggöny leomlásakor kezdte papi szolgálatát. Az immáron több mint 3 évtizedes humanitárius tevékenységével lebontotta a Kelet-Közép-Európában élő nemzetiségek közti falakat, amivel egyszerre példaként és jó gyakorlatként is szolgál az egész emberiség számára.

Az elmúlt évtizedekben egy, az ideológiákon és a politikai érdekeken is túlmutató gyermekmentő programot hozott létre.

Csaba testvér filozófiája az, hogy olyan keresztény alapvetéseket vezessen be az ott élő gyermekek felkarolásánál, amely túlmutat a kulturális különbségeken és a történelmi ellentéteken.

Mára a Böjte Csaba testvér által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány 26 bentlakásos intézményben több mint 2500 gyermekről gondoskodik.

Munkájának gyümölcse nemcsak ideológiai síkon, hanem számszerűsítve is tetten érhető.

Böjte Csaba gyermekmentő missziójával egy olyan új személetet hozott el ebbe a térségbe, amely a békés egymás mellett élésre sarkallja az ott élőket.

A megmentett emberéletek mérhető eredményeként pedig azt gondolom, a több évtizedes munkájának gyümölcseként, megérdemelné az idei Nobel-békedíjat!”

Talán még sokan emlékeznek rá, hogy két évvel ezelőtt, amikor Böjte Csaba koronavírusos lett, és múlni nem akaró köhögésrohamok kínozták, akkor – amint ő maga mesélte el ezt később – Kásler Miklós miniszter hívta föl őt telefonon, és miután szakemberként észlelte a légzési problémáit, azonnal intézkedett, hogy a ferences szerzetest Magyarországra szállítsák. A magyar orvosi kezelésnek köszönhetően hamarosan fel is épült Csaba testvér – ahogyan a ferenceseket, a Kisebb Testvérek Rendjének tagjait szokás nevezni a keresztnevükön.

Ahogyan akkoriban olvashattunk a sajtóban, Böjte Csaba gyógyulása után felkereste Kásler Miklóst, hogy személyesen köszönje meg a segítségét. Egy újabb kézfogás lehetősége köztük ezúttal a gratuláció céljából már nem Kásler Miklóson fog múlni – aki a jelöléssel megtette, amit megtehetett –, hanem a Nobel-békedíj sorsáról döntő embereken.