2024. május 10., péntek

Orbán Viktor: 2024-ben az a cél, hogy a családok legyenek a középpontban

Hároméves bérfejlesztési program indulhat a tanároknak és az óvónőknek – jelentette be a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten. Orbán Viktor úgy fogalmazott: „ha a feltételek teljesülnek, és ehhez közel vagyunk, akkor egy hároméves bérfejlesztési programot is meg tudunk indítani a tanárok és az óvónők esetében."

A kormányfő arra is kitért: bíznak abban, hogy a csok plusz sok tízezer családnak jelent előrelépési lehetőséget. Emlékeztetett: elfogadták a munkaadók és a munkavállalók által kötött megállapodást, ami a minimálbérek 10, illetve 15 százalékos emelésére vonatkozik. Közölte: a kormány a nyugdíjak értékét garantálja, sőt, miután az infláció mértékét magasabbra becsülték, mint amekkora valójában lesz, a nyugdíjak értéke némileg emelkedhet. Biztos kudarc lesz a vége a szerdán elfogadott új migrációs brüsszeli paktumnak – jelentette ki a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Orbán Viktor hangsúlyozta: amíg az unió nem szánja rá magát, hogy kimondja, amit Magyarország, hogy aki akármilyen jogcímen a területére akar jönni, annak először kérelmeznie kell ezt, a döntésre pedig az határain kívül kell várakoznia, addig akármilyen csomagokat alkot, mindig kudarc lesz a vége.

„Hegyek vajúdnak és egér fog születni, és az se kifelé szalad az unióból, hanem befelé" – közölte. A miniszterelnök meggyőződése, hogy a magyar szabályozás a „mintaszabályozás", az egyetlen bizonyítottan működő szabályozás ma egész Európában.

Januártól várhatóan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok átlagjövedelme – jelentette ki a miniszterelnök a nemzetközi sajtótájékoztatón. Közölte: a pedagógus-béremeléshez „egy jogi aktus még hiányzik", Magyarországnak kapnia kell Brüsszelből egy levelet, amely biztosítja a kormányt, hogy a béremelés bizonyos százalékát Brüsszel ki fogja fizetni. Ez a levél bármelyik pillanatban megérkezhet, és a kormánynak kész terve van, hogy mit fog tenni, ha ez megtörténik – mondta. Egy hároméves bérfejlesztési programban 2024. január 1-jétől – vagyis a februári fizetésekben látható módon – 32,2 százalékos béremelést akar a kormány végrehajtani. "„Ennél kisebb mértékű, de jelentősebb" emelés lesz 2025. és 2026. január 1-jétől – tette hozzá. A béremelési program végén a pedagógusok átlagfizetése 800 ezer forint lesz. Megjegyezte: az említett bérek átlagok, a teljesítmény és a földrajzi elhelyezkedés alapján lesznek majd különbségek. 

Arra a kérdésre, hogy a kárpátaljai magyarok jobban járnának-e, ha Ukrajna uniós tag lenne, azt válaszolta: „igen, lehet ezt úgy csinálni, hogy jobban járjanak".

Orbán Viktor közölte, ebben a megzsarolt helyzetben mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarország érdekeit érvényesítse. Elmondta azt is, hogy Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja jelenleg az európai konzervatívok frakciójával folytat tárgyalásokat, a választásig azonban nem adják fel a független státuszukat. Úgy értékelt: „Brüsszelben a dolgok elviselhetetlenül rosszul mennek", az unió határain ugyanis nincs béke, az európai gazdaság pedig nem erősödik, hanem az ellenkező irányba halad. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy létrejött egy brüsszeli elit, amelynek egyik része a bal-, a másik a jobboldalon helyezkedik el de valójában „egy brancsban vannak".
A 2024-es magyar EU-elnökségről szólva elmondta, Magyarországra elsősorban közvetítő, mediátor szerep vár. „Hogy emellett hogyan tudjuk ellátni a nemzeti érdekvédelmet, az egy nehéz kérdés" – tette hozzá.
A kormányfő szomorúnak nevezte a visegrádi országok együttműködésének helyzetét, értékelése szerint a V4 részben belső nehézségek, részben külső nyomás miatt szétesett, most azon dolgoznak, hogy hogyan tudják újra összerakni. Hozzátette: van remény arra, hogy a cseh elnökség alatt még februárban lesz végre miniszterelnöki találkozó, ahol újra megfontolhatják, hogy a megváltozott körülmények közepette van-e még realitása ennek a közép-európai stratégiának. Emlékeztetett: a V4-et azzal a céllal hozták létre, hogy Európában ne egy francia-német tengely döntsön minden fontos ügyben, hanem Közép-Európának is legyen hangja.
A magyar-szlovák határon az elmúlt hónapokban tapasztalható migrációs nyomásra vonatkozó kérdésre válaszolva Orbán Viktor visszautasította, hogy a határvédelem minősége tekintetében bármilyen ingadozás történt volna az elmúlt időszakban. Kijelentette: nem felel meg a valóságnak az a "sanda föltételezés", hogy Magyarország politikai okokból a határzár szövését időnként ritkábbá, máskor pedig sűrűbbé tenné.

A gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel alkotmányjogász által az aktív eutanáziáról indított vitáról Orbán Viktor azt mondta, van egy népszavazási kezdeményezés, ezért innentől kezdve a kormánynak ezzel nincs dolga, majd a referendum dönt arról, mi legyen.
Elmondta, nemcsak jogi, hanem emberi kérdésről van szó; megrázó emberi sorssal, nem egy üggyel állnak szemben. „Az érintettnek, aki ezt az ügyet nyilvánosság elé hozta, csak azt tudom mondani, hogy vele vagyunk, együttérzünk vele, sok erőt kívánunk, ha megengedi, még imádkozunk is érte, hogy ezeken a nehéz időszakokon át tudjon jutni" – fogalmazott.

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart, a kormányfő mellett balról Gulyás Gergely és Kovács Zoltán, fotó: MTI