2024. május 9., csütörtök

Szlovénia a határ mentén felállított panelkerítés harmadát, a pengés drótkerítés felét eltávolította

Szlovénia a Horvátországgal közös határán felállított panelkerítés harmadát, a pengés drótkerítésnek pedig a felét távolította el november közepéig – közölte kedden a szlovén belügyminisztérium.

A migrációs hullám miatt Szlovénia még 2015-ben 196 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített a Horvátországgal közös, mintegy 670 kilométeres határán. Ezt később fokozatosan panelkerítésre cserélték, és kibővítették. A közös határszakaszon 51 kilométer pengés drótkerítés és 145 kilométer panelkerítés húzódott január 1-jéig.
A Robert Golob vezette baloldali kormány egyik prioritása a kerítés lebontása, és miután a kabinet még tavaly jóváhagyta mindkét típusú akadály eltávolítását, a belügyminisztérium közlése szerint idén november 10-ig mintegy 42 kilométernyi panelkerítést és 27 kilométernyi pengés drótkerítést távolítottak el. Az előbbi lebontásával azt a vállalatot bízták meg, amely felállította azt annak idején, és eddig 610 ezer eurót fordítottak a feladatra. A pengés drótkerítést a hadsereg fogja eltávolítani – tették hozzá.
A migráció miatt Szlovénia október 21-én mindazonáltal ellenőrzést vezetett be Horvátországgal és Magyarországgal közös határán.
A szlovén belügyminisztérium ellenzéki képviselők kérdésére válaszolva kedden közölte, hogy a szlovén rendőrség tavaly 657, idén október végéig pedig 1007 illegális határátlépést regisztrált a magyar határon.
Arra a kérdésre, hogy miért nem küldenek több rendőrt a határok védelmére ahelyett, hogy a határátkelőhelyeken ellenőriznek, a minisztérium azt válaszolta: az ideiglenes ellenőrzést kockázatelemzés alapján végzik. Nagyobb számú rendőrt és több felszerelést küldenek az államhatár ellenőrzésére a nagyobb biztonsági kockázatot jelentő területeken – tette hozzá a tárca.

Nyitókép: Jure Makovec/AFP