2024. május 11., szombat

Jogerősen 3,5 év börtönre ítélték Galambos Lajost

Bár Lagzi Lajcsi nem jelent meg a bíróságon, másodfokon is ítéletet hirdetett a bírói tanács a víz-, gáz- és áramlopási ügyében. A 2017 óta tartó perben a másodfokú ítélet szerint Galambos Lajos 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, valamint négy évre eltiltották a közügyektől. Emellett több mint 4 millió forint bűnögyi költség megfizetésére is kötelezték. Lajcsi számolhat azzal a 125 nappal, amit már a rácsok mögött töltött, vagyis ennyivel rövidülhet a büntetése, és ott van még a harmadolás lehetősége is, hiszen jó magaviselettel akár egyharmadával csökkenthető a büntetés.

Mint ismert, első fokon felbujtóként, lopásért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, három évre eltiltották a közügyektől, illetve 11 millió forintos vagyonelkobzással is sújtották. Az ügyészség ugyanakkor súlyosbításért fellebbezett. 15 milliós pénzbüntetést kértek Lajcsira és indítványozták, hogy jelentősen növeljék meg a kiszabott szabadságvesztés idejét. 7 évet kértek a zenészre.

A zenész korábbi feleségét, aki másodrendű vádlott volt az ügyben, és bár elsőfokon felmentették, az ügyészség fellebbezett. Boglárkát másodfokon is felmentette a bíróság.

A büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék járt el másodfokon, és a bíróság szerdán hozott ítéletet az ügyben.

Másodfokon súlyosbították Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopás miatti büntetését (Fotó: 24.hu)

Másodfokon súlyosbították Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopás miatti büntetését (Fotó: 24.hu)

A törvényszék szerdai közleményében azt írta, az elsőrendű vádlott zenész, vállalkozó az 1990-es évek óta több gazdasági társaságban tagként, többségi tulajdonosként, ügyvezetőként, kizárólagos tulajdonosként vett részt a vádbeli időszakban felsorolt gazdasági társaságok irányításában, több vállalkozásnak azonban családtagjai, ismerősei a bejegyzett képviselői.

Hozzátették: az elsőrendű vádlott társaival a 2000-es évek elején elhatározta, hogy a vádlott mocsai lakóhelyén, illetve 2010 környékén a tulajdonosi érdekkörébe tartozó tatai Boglárka Lakóparkban "a lakhatás céljául szolgáló és egyéb épületek, továbbá a lakópark egyes lakásainak és a közös fogyasztóinak közmű ellátását úgy oldja meg, hogy szabálytalanul vételez áramot, vizet és gázt". Ennek érdekében a közműveket beköttette, majd illegális rácsatlakozásokat építtetett ki a mérőórák megkerülésével.

A per vádlottjai között volt olyan, aki segédkezett az illegális bekötésben, más a fogyasztásmérő által jelzett nulla-közeli óraállások alapján éveken át minimális befizetéseket teljesített, volt olyan, aki a mocsai birtokon történő szemlét akadályozta meg. Az ügy kilenced- és tizedrendű vádlottjai az E.ON áramszolgáltató energiaellenőre volt, aki a tatai ingatlanon feltárt szabálytalan áramvételezés titokban tartása érdekében fejenként félmillió forintot vett át.

Nyitókép: Másodfokon súlyosbították Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopás miatti büntetését (Fotó: 24.hu)