2024. május 12., vasárnap

Már csak technikai kérdés a magyar ratifikáció

Orbán Viktor tárgyalt Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel

Az orosz–ukrán háború miatt nagy figyelem kíséri a tegnap kezdődött kétnapos NATO-csúcstalálkozót Vilniusban. A magyar delegációt Orbán Viktor vezeti, tagjai még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

Orbán Viktor kétoldalú tárgyalásokat folytat a csúcson, tárgyalt többek között Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel. Ennek a tárgyalásnak amiatt van különös jelentősége, mert egyedül e két ország, Magyarország és Törökország nem ratifikálta még a svéd NATO-csatlakozást. Magyarország a magyar Országgyűlés fenntartásaira, pontosabban a parlamentben kétharmados többséggel rendelkező Fidesz–KDNP képviselői fenntartásaira hivatkozva nem tette ezt még meg.

A tegnapi első nyilatkozatok alapján elmozdulás várható ezen a téren is. Szijjártó Péter Vilniusba érkezve azt nyilatkozta, hogy már csak technikai kérdést a svéd csatlakozás ratifikációja magyar részről.

Közölte, hogy a magyar kormány már hónapokkal ezelőtt benyújtotta az erről szóló előterjesztést az Országgyűlésnek.

„Nyilvánvalóan ezt azért tettük, mert támogatjuk a ratifikációt, hogy ha nem támogatnánk, akkor nem terjesztettük volna be. Tehát ez egy technikai kérdés, hogy a ratifikációs folyamatot a parlament mikor zárja le” – jelentette ki.

A magyar miniszter üdvözölte, hogy a zárónyilatkozat aktuális tervezete világosan fogalmaz annak kapcsán is, hogy Ukrajna adott esetben akkor kaphat meghívást a katonai szervezetbe, ha teljesíti a feltételeket, tehát nincs semmifajta elköteleződés Ukrajna csatlakozása mellett.

„...a dolgok mostani állása szerint jó esély van arra, hogy elkerüljünk egy abszolút felelőtlen döntést, elkerüljünk egy olyan döntést, amely a háború eszkalációjának óriási kockázatával járna” – mondta Szijjártó Péter, hozzáfűzte „Ha nem változik a szövegtervezet a következő néhány órában, akkor azt hiszem, hogy megnyugtatóan érhet véget a NATO-csúcs, a legveszélyesebb, legfelelőtlenebb döntést sikerül elkerülni”

„Ukrajna sem meghívást, sem menetrendet nem kap az esetleges csatlakozásra. Svédország leendő NATO-tagsága is folyamatosan beszédtéma a két nap alatt: Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalt Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, egyeztettek a kérdésről és a jövőben is folyamatosan egyeztetni fognak” – írta Szijjártó Péter a csúcsról kedd délutáni Facebook-bejegyzésében.

A török elnök mellett Orbán Viktor Jun Szogjol dél-koreai államfővel is tárgyalt Vilniusban, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén a gazdasági és egyéb területeken történő együttműködési lehetőségekről – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A magyar miniszterelnök Facebook oldalán ezúttal rendhagyóan rövid bejegyzéssel jelentkezett Vilniusba indulása előtt. „Az egyedüli megoldás a béke és az azonnali tűzszünet!” – írta az orosz–ukrán háborúra utalva.

Amint azt a Mandiner is megírta, a találkozóról készült csoportképre felsorakozva Joe Biden amerikai elnök az őt megillető középső hely felé igyekezve az első sorban kizárólag a második sorban álló Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel fogott kezet. Ez azért is érdekesség, mert a magyar miniszterelnök nem csupán az orosz–ukrán háború kapcsán képvisel a fősodortól eltérő különvéleményt, de azért is, mert kormányfőként nyíltan támogatja Donald Trump esetleges újraválasztását a közelgő elnökválasztásokon.

Nyitókép: Joe Biden kezet nyújt Orbán Viktornak (Fotó: Mandiner/Screenshot)

Nyitókép: Joe Biden kezet nyújt Orbán Viktornak (Fotó: Mandiner/Screenshot)