Bemutatták kedden Budapesten azt a húsz versenyzőt, aki harcba szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntője június 11-én lesz a Dunán, akkor derül ki, ki képviseli Magyarországot a...
Kitekintő
Milo Đukanović leköszönő montenegrói elnök még öt évig tiszteletbeli, korábbi elnök maradhat, miután szombaton hivatalba lép Jakov Milatović, Montenegró új köztársasági elnöke – idézte fel a vijest...
A magyar rendőrök május 16-án 0 órakor Domaszék közigazgatási területén ellenőriztek egy szerb honosságú gépkocsit és annak szerb állampolgárságú vezetőjét. A gépkocsiban 11 fő magukat szír közölte...
Az életvidámságot árasztó fotókról senki nem gondolná, hogy kóbor kutyákról készült sorozatot lát. Kecskés Albert állatorvosi technikus a szabadkai városi állatmenhelyen dolgozik és éppen ezekről a...
Kinevezte hétfőn Zuzana Čaputová szlovák államfő az általa jelölt szakértői kormányt, élén Ódor Lajossal, aki nem sokkal ezután átvette a hivatalt a távozó Eduard Heger ügyvivő kormányfőtől.
Egész Ukrajna, így Kárpátalja mindennapjait is több mint egy éve határozza meg a háború. Az Ökumenikus Segélyszervezet eddig több mint 360 ezer menekültnek segített Magyarországon és Ukrajna 20 rég...

