2026. június 10., szerda

Őrizetbe vették a belgrádi rohamrendőrség vezetőit

A belgrádi Felsőfokú Ügyészség korrupcióellenes különosztályának utasítására őrizetbe vettek négy rendőrt, köztük a 92-es Intervenciós Egység parancsnokát és helyettesét. A gyanú szerint megakadályozták egy tavaly novemberi belgrádi lövöldözéssel kapcsolatos büntetőeljárás lefolytatását – írja a Szerbiai RTV.

Az ügyészség közlése szerint a Belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya a Steak and Wine Bar étterem igazgatóját is letartóztatta. A hatóságok kereskedelemmel való visszaélés bűntársi gyanújával vették őrizetbe a parancsnokot és helyettesét. Mellettük az egység két csapatvezetőjét hivatali helyzettel való visszaéléssel gyanúsítják. Az étterem igazgatóját bűncselekmény bejelentésének elmulasztása és az elkövető segítése miatt vették őrizetbe. A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe helyezték.

Az ügy középpontjában álló Sz. V. ellen közveszélyokozás és engedély nélküli fegyvertartás miatt is eljárás indult. A férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van egy másik ügy miatt, amelyben súlyos gyilkossággal gyanúsítják. A hatóságok még egy további gyanúsítottat keresnek.

Az ügyészség szerint a rendőri vezetők tudomást szereztek arról, hogy az étteremben nemcsak verekedés, hanem fegyverhasználat is történt, mégis arra utasították beosztottjaikat, hogy ne értesítsék a helyszínelőket és az illetékes ügyészséget, ne biztosítsák a helyszínt, valamint az esetet egyszerű kocsmai összetűzésként tüntessék fel.

Az étterem igazgatója a gyanú szerint szintén igyekezett eltitkolni a történteket. A rendőröknek azt állította, hogy nem történt verekedés, a lövedék által okozott üvegkárosodás pedig korábbi eredetű. Emellett utasította alkalmazottait a helyszín megtisztítására, másnap kicseréltette a sérült üveget, majd törölte a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeket később már üresen adott át a hatóságoknak.

A nyomozás adatai szerint S. V. egy vita és verekedés után egy engedély nélkül viselt Glock 17-es pisztollyal lőtt az étteremben. A lövedék áttörte a bejárati ajtó üvegét, miközben a helyiségben több vendég tartózkodott.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az ügy középpontjában álló Sz. V. ellen közveszélyokozás és engedély nélküli fegyvertartás miatt is eljárás indult (Fotó: Pixabay.com)