2025. május 25., vasárnap

Késeléssel fenyegetőzött a művelődési otthonban

A zaječari rendőrség az Alapfokú Ügyészséggel együttműködve őrizetbe vette D. Dž.-ét (1983), akit közbiztonság veszélyeztetésével gyanúsítanak – közölte a Belügyminisztérium.

A gyanú szerint D. Dž. ma a Zaječar közelében található Zvezdan településén berontott a helyi művelődési otthonba, ahol a helyiek és az útaszfaltozáson dolgozó munkások tartózkodtak, akiket szidalmazott, valamint azzal fenyegetőzött, hogy megkéseli őket. A férfinál egy kisebb kés is volt.

A közlemény szerint, amikor az egyik jelenlévő férfi megpróbálta kivezetni őt az épületből, a gyanúsított megharapta az illető felkarját.

Az ügyész utasítására D. Dž.-ét 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, majd ezt követően bűnvádi feljelentés mellett a Zaječari Alapfokú Ügyészség elé kerül.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A gyanúsított egy személyt meg is harapott, amikor az ki akarta vezetni az épületből (Fotó: pixabay.com)