2024. május 8., szerda

Albán bűnözőt tartóztattak le Magyarországon

A magyarországi rendőrség ma letartóztatott egy hatvan éves albán állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy bűnözői csoportot szervezett, amely Albániából kábítószert, embert és fegyvert csempészett, írja a 021.rs hírportál.

A hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján végrehajtott letartóztatás a szervezett bűnözői csoport visszaszorítására irányuló akció folytatása. Ennek során a közelmúltban Szerbiában letartóztatták a csoport társszervezőit, valamint lefoglaltak körülbelül egy kilogramm heroint és 50 gramm kokaint. Az akció részeként a szerb rendőrség júniusban Petrovac na Mlavi területén tartóztatta le az említett csoport négy tagját. Szintén letartóztattak öt koszovói lakcímmel rendelkező, albán állampolgárságú személyt, akik kapcsolatban állnak a szervezett bűnözői csoporttal. A szervezett bűnözői csoport tagjai a közösségi médiában dicsőítették a KLA terrorszervezetet, és Koszovó függetlenségének eszméjét terjesztették, áll a rendőrség közleményében.

A gyanúsítottat kiadják Szerbia hatóságainak.

Nyitókép: Belügyminisztérium