A rendőrség elfogta és őrizetbe vette D. G., 37 éves užicei férfit, aki hétfőn az užicei városházán megtartott sajtótájékoztatón késsel támadt az egyik helyi hetilap, az Užičke novine újságírójára, és súlyos sérüléseket okozott neki. A művelődési és tájékoztatási minisztérium, valamint Nebojša Stefanović belügyminiszter is elítéli az újságíró megtámadását.
Hétfőn délben az užicei városházán D. G. késsel támadt Milan Đokićra, az Užičke novine hetilap újságírójára, és miután súlyosan megsebesítette őt, megpróbált elmenekülni a helyszínről. A rendőrség azonban elfogta az elkövetőt, őrizetbe vette, majd kihallgatta, az esetről pedig értesítették a helyi ügyészt.
Milan Đokić súlyos állapotban került a kórházba, ahol megműtötték.
Verica Tucović, az užicei közigazgatás sajtófelelőse elmondta, a szerencsétlen eset 12 óra körül történt, miközben Vladimir Marinković, az užicei képviselő-testület alelnöke az užicei régió vállalkozóival közös sajtótájékoztatót tartott. Miközben Marinković éppen nyilatkozatot adott az újságíróknak, egy férfi berontott a folyosóra, majd a képviselő-testület alelnökére támadt. Marinkovićnak sikerült kivédenie a támadást, az operatőrök közül pedig valaki a kamera állványával fejbe verte a támadót, aki az ütéstől elesett. A támadót ez azonban nem térítette el szándékától, felállt és az Užičke novine újságírójába döfte a kését, aki megpróbálta csillapítani a helyzetet.
Danijela Vasiljević, az užicei Egészségügyi Központ sajtófelelőse szerint Đokić súlyosan megsérült, műteni kellett, ezt még hétfőn meg is tették. A férfi mellkasának bal oldala sérült.
– A betegfelvétel után a pácienst az intenzív osztályára szállítottuk, majd pedig a műtőterembe. Súlyos sérülést kellett ellátniuk – mondta Vasiljević, aki hétfőn még nem tudta megmondani, mennyi késszúrást szenvedett el az újságíró.
Nebojša Stefanović belügyminiszter elítélte az užicei hetilap újságírójára mért támadást. Mint kiemelte, az újságírók bántalmazása megengedhetetlen és kijelentette, a belügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy az újságírók zavartalanul és biztonságban végezhessék a munkájukat.
A művelődési és tájékoztatási minisztérium közleményben ítélte el Milan Đokić megtámadását.
– A művelődési és tájékoztatási minisztérium bízik a jogállamiság hatékony reakciójában és elvárja, hogy az elkövető esetében a törvény előírásaival összhangban járjanak el és büntessék meg őt – hangsúlyozza a közlemény, majd hozzáteszik: – A művelődési és tájékoztatási minisztérium ezúttal bizonyítja a szabad és független sajtó melletti elkötelezettségét és kiáll az újságírók bármilyen bántalmazása ellen – áll a közleményben.


