Szombat dél körül tűnt el a 12 éves Stefan Ilić Krassószombatról(Banatska Subotica, dél-bánsági körzet, fehértemplomi község), azóta semmi hír róla. A pancsovai rendőrség nagy erőkkel nyomoz, és sokakat kihallgatott az ügyben.
Nikola Popovac, a pancsovai rendőrkapitányság parancsnoka elmondta, a helyzet változatlan, bizonyos előrelépések történtek azonban a nyomozás terén, viszont erről nem nyilatkozhat. Elmondta, több személyt is előállítottak, de senkit sem vettek őrizetbe. Arra az újságírói kérdésre, mely szerint a kisfiú szüleit vasárnap is berendelték a rendőrségre, és ott megbuktak a hazugságvizsgálaton, Popovac azt mondta, a nyomozás és a kisfiú érdekében erről nem nyilatkozhat semmit.
A Blic napilap értesülései szerint, a Versectől mintegy tíz kilométerre levő Nagymargitán (Margita) előállítottak három férfit, akiknek közük lehet a kisfiú eltűnéséhez. Nem hivatalos értesülések szerint az előállított személyeket nem a gyermekrablással gyanúsítják, de közük lehet hozzá.
Vasárnap már búváregység és a csendőrség is részt vett a kisfiú keresésében. Átkutatnak minden egyes járművet Dél-Bánátban, a Duna partját, valamint a folyó ezen szakaszát.
Krassószombatnak csak ötven lakosa van, ebből mintegy tíz gyerek. A román határtól csak öt és fél kilométerre fekszik, ezért a versecváti (Vatin), valamint a szőlőshegyi (Banatsko Kaluđerovo) határátkelőn minden egyes személygépkocsit alaposan átvizsgálnak. A falubeliek állítása szerint több napja egy kevevárai rendszámtáblájú fekete Fiat Punto személygépkocsira lettek figyelmesek, amint az utcákon köröz.
A 12 éves Stefan és öccse szombaton a déli órákban éppen apjukat helyettesítették a juhok őrzésében nem messze a családi háztól, mikor a kilencéves fiú állítása szerint egy fekete színű személygépkocsiból három idegen férfi arról érdeklődött, van-e a közelben jó horgászhely. Amikor a fiúk szóba elegyedtek velük, a férfiak megpróbálták őket elkapni és a csomagtartóba gyömöszölni. A fiatalabb fiúnak sikerült elmenekülnie, bátyját viszont elrabolták. A fiú családja jelentette a rendőrségen a gyermekrablást.
Stefan családja nemrég költözött Végszentmihályról (Lokve) Krassószombatra. A családban hét gyermek van. Apjuk juhászként dolgozik. A falubeliek szerint nagyon szűkösen élnek. A kis Stefanról azt mondják, szorgalmas gyermek, sűrűn az apja segítségére van, az állatokat is gyakran őrzi.
A szerbiai belügyminisztérium felszólította a polgárokat, hogy amennyiben felismerik a kisfiút, és bármilyen információval rendelkeznek az ügyről, jelentsék a pancsovai rendőrségnek a 013/325-202-es telefonszámon, vagy pedig a hozzájuk legközelebb eső rendőrállomáson.
A fiú 130 centiméter magas, haja barnás színű, szeme barna. Eltűnésekor világoszöld pólót, fekete rövidnadrágot és fekete tornacipőt viselt.


