Az Oliver Dulić volt környezetvédelmi miniszter és segítői elleni ügyben jövő csütörtökön, május 21-én tartják az előkészítő tárgyalást, amely nem lesz nyitott a közvélemény számára. Ezen a tárgyaláson tűzik ki az első tárgyalási határnapot is, amely már nyitott lesz a közvélemény számára.
A Szervezett Bűnözéssel Foglalkozó Ügyészség visszaélés miatt tavaly novemberben harmadszorra emelt vádat Dulić, Nebojša Janjić, a környezetvédelmi minisztérium volt munkatársa és Zoran Drobnjak, a Putevi Srbije volt igazgatója ellen. A vád szerint Dulić, Janjić és Drobnjak visszaéltek hivatali helyzetükkel, és lehetővé tették, hogy a Nuba invest vállalat az előírásokkal ellenben jusson hozzá az optikaikábel-hálózat lefektetéséhez szükséges engedélyekhez. Az ügyészség szerint a vádlottak 8 millió dinár jogtalan haszonra tettek szert.
A szóban forgó ügyben az illetékes bíróság korábban két alkalommal is kérte a vádirat módosítását, illetve kiegészítését, valamint újabb szakértői elemzések elkészítését.
Dulić és társai a vád szerint a törvényes procedúrával ellenben, illetve azt megkerülve, bízták meg a belgrádi Nuba invest Kft.-t a 10-es közlekedési folyosó mentén elhelyezett optikaikábel-hálózat lefektetésével. Az ügyészség szerint így más hasonló profilú vállalatokat is megrövidítettek, mivel azok a minisztérium kivételezése miatt csak egy évvel később fektethették le a saját optikaikábel-hálózatukat. Az engedélyekkel lehetővé tették a Nuba invest vállalatnak, hogy a legfontosabb utak mentén optikai kábeleket fektessen le, Belgrádból Horvátország, Magyarország, Bulgária, Románia és Macedónia irányába.


