Kedden este egy magát Fekete Kéznek nevező szervezet halálosan megfenyegette Aleksandar Vučić szerb kormányfőt. A szervezet egy bizonyos Goran Vlade Kerkez Facebook-profilján keresztül állítólagosan azért fenyegette meg a szerb kormányfőt, mert állításuk szerint Radomir Počuča Ukrajnában történt letartóztatását Vučić a Biztonsági és Tájékoztató Ügynökségen (BIA) keresztül azért rendelte meg, hogy bosszút állhasson a terroristaellenes egység volt sajtószóvivőjén. A kérdéses Facebook-bejegyzésben, amelyet Radomir Počuča profiljára „posztoltak”, az áll, hogy „szerb hazafiak” a letartóztatás miatt létrehozták a Fekete Kéz nevű titkos szervezetet, és „nyílt hajtóvadászatba” kezdtek az „infantilis Vučić ellen”, aki szerintük „árulásával és bűnözésével” veszélybe sodorta a szerb népet.
– Az áruló fizikai likvidálása végső célunk, ennek érdekében pedig mozgósítottunk minden rendelkezésünkre álló embert és eszközt. Halál Vučićra, szabadság Szerbiának! – állt a bejegyzésben, amelyet Goran Vlade Kerkez Radomir Počučának írt.
A fenyegetést követően Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter bejelentette, hogy a rendőrség csúcstechnológiai bűnözéssel foglalkozó osztálya nyomozásba kezdett a szerb kormányfőt halálosan megfenyegető Fekete Kéz fedőnevű szervezettel kapcsolatban.
– A belügyminisztérium csúcstechnológiai bűnözéssel foglalkozó osztálya kiderítette, hogy milyen IP-címről érkezett a fenyegetés és értesítettük a szóban forgó ország belügyminisztériumát. Jelenleg nem tudható, hogy csupán egyetlen egy személyről vagy valóban egy létező szervezetről lenne-e szó – mondta Stefanović, majd hozzátette, hogy a minisztérium minden fenyegetést komolyan vesz.
Az osztrák belügyminisztérium szerdán megerősítette, hogy nyomozást indított Aleksandar Vučić szerb kormányfő megfenyegetése ügyében. A kérdéses személy Salzburgban él.
A bejegyzés azóta nem látható a közösségi oldalon, Goran Vlade Kerkez viszont egyik bejegyzésében azt állítja, hogy „provokációjával” öntudatlanul segített Aleksandar Vučić „marketingjének és népámításának”. Mint állítja, korábbi Počučának írt bejegyzésével csupán el akarta terelni a sajtó figyelmét Radomir Počučáról, „ami sikerült is, de hiába, mert a nép nem veszi észre, milyen rossz készül”, valamint hozzátette, hogy még életében nem hallott olyanról, hogy egy potenciális gyilkos teljes nevét felfedve beszélne terveiről az interneten. Kicsit később egy bejegyzésben az állítólagos Fekete Kéz szervezet egy újabb közleményét osztotta meg, amelyben „a béke elleni bűntettekről szóló igazságok elhallgatása miatt, amelyeket Szerbiában a külföldi kormányok titkos ügynökségei vittek véghez, Vučić likvidálása után népirtást végeznek az újságírók között is”. Végezetül ismerőseinek bejelentette, hogy a salzburgi rendőrség arról értesítette, hogy bűnvádi feljelentés történt ellene, és ezért csütörtökön reggel meg kell jelennie az illetékes rendőrkapitányságon.


