A rendőrség letartóztatta Miloš Marić (30) péterváradi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy az utóbbi napokban több házra és személygépkocsira is rálőtt, és terrorizálta a környékbeli lakosokat. A gyanúsítottat kihallgatásra viszik, és a nála talált fegyvert is megvizsgálják.
Múlt csütörtök óta a gyanúsított összesen öt házat és két személygépkocsit vett célba, de szerencsére senki sem sérült meg.
A legutóbbi incidens kedden este 11 óra körül történt, amikor egy családi házat több találat ért a Bukovaci út közelében – írta a Radio 021 hírportálja. A lövéseket valószínűleg több gépfegyverből adták le. A lövések leadása idején a családi házban csak az édesanya és kislánya tartózkodott. A golyók az anya feje mellett csapódtak be a szoba falába.
A pénteki letartóztatást követően a rendőrség átkutatta a gyanúsított házát, aminek során egy gépfegyvert, egy revolvert, két bombát és töltényeket találtak.
A letartóztatás közben a szomszédos házakból összegyűlt tömegből sokan sértegették a gyanúsítottat, egy nő azzal vádolta meg, hogy majdnem agyonlőtte szüleit. Az összegyűlt tömegben volt a gyanúsított édesanyja is, aki szócsatába keveredett a dühös szomszédokkal. A gyanúsított édesanyja azt állította, hogy fia biztosan nem lőtt senkire sem. Többen arról faggatták a gyanúsított szüleit, hogy miért tart fiuk otthon ennyi fegyvert. A gyanúsított édesapja az őrjöngő tömegnek elmondta, fia a katonaság 63. ejtőernyős alakulatában szolgált, fegyverét a kiképzés után megtartotta, mivel az alakulat tagjainak bármikor bevetési készenlétben kell állniuk.
Az utóbbi napokban Péterváradon az esti órákban folyamatosan járőröztek a rendőrök és a zsandárok, mert nem sikerült az elkövető nyomára bukkanni.


