Április 2-ára tűzték ki a Tijana Jurić elleni nemi erőszak kísérletével és meggyilkolásával vádolt Dragan Đurić előkészítő tárgyalását, melyre a szabadkai Felső Bíróság Igor Jurićot, az áldozat édesapját is beidézte. A szabadkai főügyész a Felső Bíróságon január 29-én emelt vádat Dragan Đurić ellen, melynek szövege ellen sem a vádlott, sem annak ügyvédje nem fellebbeztek. A per előkészítését végző háromtagú bírói tanács is felülvizsgálta a vádat, és jogerőre emelte. Az ügyiratot február 25-én vették át, K-4/2015 szám alatt iktatták, és továbbították azt Gordana Kojić bírónőhöz, a tanács elnökéhez, aki kitűzte az előkészítő tárgyalás időpontját és értesítette a vádlottat, az áldozat hozzátartozóit, illetve az ügyvédeket.
Az értesítésben felhívják a figyelmet, hogy a bűnvádi eljárásról szóló törvény értelmében amennyiben a vádlottat időben értesítik, de nem jelenik meg az előkészítő tárgyaláson, és nem indokolja meg távolmaradását, a tanács elnöke dönthet úgy, hogy a vádlott ügyvédjének jelenlétében mégis lefolytatja a tárgyalást, továbbá hogy az előkészítő tárgyaláson új bizonyítékok felvételére is sor kerülhet, melyek a vádemelést követően kerülnek elő, illetve hogy az előkészítő tárgyalás keretében sor kerülhet a fő tárgyalásra is.


