Humanitárius segéllyel való visszaélés gyanúja miatt a rendőrség pénteken kihallgatta a tavaly elhunyt Tijana Ognjanović szüleit. Mint ismeretes, a szívbeteg nyolcéves Tijana Ognjanović, az egyesült államokbeli Houstonban – humanitárius akciók erőfeszítése ellenére – a szívátültetés előtt halt meg tavaly júliusban, mert túl későn érkezett meg a kórházba. A szülőknek a jótékonysági adományokból összesen 2,66 millió eurót sikerült összegyűjteniük a műtétre, amelyből a beszámolóik szerint 1 millió eurót fizettek az amerikai kórház ellátásáért. A kislány halála után a szülők a Dr. Vukan Čupić Intézetnek 1,2 millió értékben orvosi műszereket vásároltak, majd megígérték, hogy a maradék 400 ezer eurót is humanitárius célokra fordítják. A rendőrség azzal gyanúsítja a szülőket, hogy két magánszámlára elrejtettek 118 ezer dollárt. A rendőrség azt vizsgálja, hogy valójában mennyibe került az amerikai gyógykezelés. A szülők a kihallgatás során elutasították a hazugságvizsgálatot.


