Hétfőn este filmbe illő jelenetek játszódtak le Bácsfeketehegyen. Az egész azzal kezdődött, hogy a rendőrség Szenttamás környékén meg akart állítani egy lopott Citroën Xsara típusú gépkocsit, azonban a tolvaj, E. József, 38 éves szenttamási lakos nem állt meg és Bácsfeketehegy irányába hajtott. A rendőrség üldözőbe vette, és az elkövető, miután nagy sebességgel áthajtott a Bácsfeketehegy melletti felüljárón (az autóútnál) lecsúszott az útról. Ekkor Đurica Vračarić közlekedési rendőr megközelítette a kocsit, ám E. József rálőtt és megsebesítette a rendőrt, majd futva távozott. Vélhetőleg a Júlia Malomtól vezető úton bejutott a faluba és a Becsei út járdáján megindult a Tito marsall utca irányába. A rendőrség két nyomozója nem messze a Hős utca sarkától érte utol, tudtuk meg Dobai Sándortól, aki három háznyira lakik a szökevény elfogásának helyszínétől. Dobaiék épp hazaértek lányáéktól és beálltak az udvarba az autóval, amikor a rendőrök rajtaütöttek a szökevényen.
– Egy fehér, civil autó megállt az utcán, kiugrott belőle két fickó és elkezdtek kiabálni, hogy „Lezi dole! Lezi dole! (Feküdje a földre!)”. Azt nem láttam, hogy kire kiabáltak, mert a járdán sötét volt, de a második vagy harmadik kiabálás után jött egy lövés. Azt követően ismét kiabálták, hogy „lezi dole”, majd még két lövést hallottam. Tovább már nem figyeltem dolgot, hanem beszaladtam telefonálni a rendőrségre, hogy azonnal küldjenek két járőrt, mert itt lövöldöznek! – mesélte Sándor, aki azt a választ kapta a rendőrségtől, hogy az őrjárat már úton van.
A szökevényt Dobaikétól néhány háznyira, Jovica Andriašević kapujában érték utol és sebesítették meg a rendőrök. E. József vélhetőleg egy lövést adott le, míg a rendőrök kettőt. A családi ház kapuján egy lövésnyom látható, a golyó itt gellert kapott és egy közeli meggyfába csapódott. Egy másik golyó lehorzsolta a ház előtt lévő szilvafa kérgét, és tovább haladva ez sebezte meg E. Józsefet. Jovicáék először nem gondolták, hogy valódi fegyverek ropognak előttük.
– Először azt hittem, hogy gyerekek petárdáznak a házam előtt. Nagyon megdöbbentem, amikor megindultam kifelé, és az ajtóból azt láttam, hogy nyitva a kapu, valaki az udvarban fekszik, tőle kb. két méterre pedig egy fegyver hever. Rögtön beszaladtam hívni a rendőrséget, mire vissza értem, a rendőrök már az udvarban voltak és megbilincselték a fickót, nekem pedig azt mondták, hogy menjek be a házba. Később megérkeztek a mentők és a rendőrség az egész környéket lezárta – mondta el Jovica, akinek felesége mellett lánya és veje is a házban tartózkodott, amikor az eset történt.
– Mindannyian nagyon megrémültünk. Ha belegondolok, egy golyó könnyen berepülhetett volna a házba is, ahol hatan tartózkodtunk. Megviselt bennünket az eset, egész éjszaka nem tudtunk aludni – panaszolta a férfi.
E. József a tűzpárbaj során hasi sérülést szenvedett, de nincs életveszélyben, akárcsak a rendőr sem, akit ő sebesített meg. A filmbe illő hajsza és lövöldözés viszont az összes, környéken élőt megviselte. Kedd délelőtt, az érkezésünk előtt fejeződött be a helyszínelés a Becsei úton, és az emberek az utcán állva még mindig arról beszéltek, hogy mi történt előző este. Jovica szerint nagy szerencse, hogy egy helyi lakos sem sérült meg, és reméli, hogy többé nem lesz részük hasonló izgalmakban.


