2024. május 8., szerda

Potencianövelőt és hangszereket akartak csempészni

Az N1 hírtelevízió értesülése szerint a határszervek a rendőrséggel együttműködve szombaton mintegy 20 kiló török gyártmányú potencianövelő szert foglaltak le a horgosi határátkelőhelyen.

A készítményeket egy német rendszámtáblás Audi típusú személygépkocsiban találták, amelyet Szerbiából kimenet állítottak félre tüzetesebb átvizsgálás céljából. A vámszervek tisztségviselőinek ugyanis feltűnt, hogy az autóval Törökországból Németországba tartó két személy csak a saját bőröndjét jelentette be.

Az autó átvizsgálása közben először az anyósülés mögött találtak egy táskát, ami tele volt tömve egy ismert török, mézalapú, Themra Epimedymlu Macun elnevezésű potencianövelő szert tartalmazó dobozokkal, ezután pedig a csomagtartóban egy bőröndöt is találtak, amely úgyszintén ezzel a szerrel volt tele.

A bőröndben 289 doboz, ezekben pedig összesen 1734 tasak orális bevitelű potencianövelő zselére bukkantak, amelynek az összértékét 6000 dollárra becsülik.

Az Audi 36 éve sofőrje a vámszerveknek azt nyilatkozta, hogy a potencianövelőket elajándékozás céljából vásárolták a családtagjaiknak és a barátaiknak.

Ezzel szinte egy időben egy Párizs–Belgrád útvonalon közlekedő autóbuszban értékes hangszereket, Korg és Yamaha márkájú, új és használt szintetizátorokat találtak, amelyek értékét 17 ezer dollárra becsülik.

Mindkét csempészési kísérlet ügyében eljárást indítottak.