2024. május 10., péntek

Lövöldözés volt Hajdújáráson

Egy ember életét vesztette – Két hete nőtt meg a migránsok jelenléte a településen

Hétfő este kicsivel 21 óra után a hajdújárási Hevér-sor lakói nagy hangzavarra lettek figyelmesek, majd pár perccel később sorozatlövések hada vette kezdetét. Megrémülve hívták a rendőröket, akik később jelentek meg a helyszínen, nyilatkozták lapunknak az érintettek.

Az eset során egy afgán állampolgárságú migráns életét vesztette, két társa pedig megsérült. A szemtanuk azt állítják, nem egy lakott ház udvarában zajlott a lövöldözés, ahogy az a korábbi sajtóértesülésekben állt, hanem annak közvetlen közelében, a kerítésen kívül, pontosabban az autópálya melletti kitaposott szakaszon. Felvételeinken jól látszik, hogy a kerítést is megrongálták, az mellett pedig szemetet és vértócsát találtunk.

Szabó Szintia, a Hevér-soron, lakik családjával, két kisgyermekével, pont az ő házuk mellett történt az eset. Lapunknak elmondta, két hete folyamatos a migránsok jelenléte a faluban.

– Azt vettük észre, hogy egy sérültet létrán hurcoltak, majd szaladgálás, a szembeni fásból pedig ordibálás hallatszott, ezek után pedig elkezdtek lövöldözni. Édesapám folyamatosan tárcsázta a rendőrséget és másokat. A melléképületünk mögött láthatóak a vértócsák, ott irtották egymást. Erre napi szinten negyven fős csoportok szoktak elhaladni. Itt áll meg az autópályán a taxi és rakja le őket. Időnként csomagokat is hagynak nekik az autópálya mellett. Két hete indult ez meg ilyen intenzíven, amióta Makkhetesen kitakarították őket, ide jöttek át. Már többször is bejelentettük. Minden nap 18 órakor jön egy járőr, olyankor egy darab migráns sincs, majd ahogy a rendőrök elmentek, 10 percre rá jönnek a bevándorlók – mesélte el lapunknak Szabó Szintia.

A szemtanuk elmondása alapján a rendőrök parancs hiányában nem intézkedtek, de a közelben tartózkodtak, és az arra elhaladni kívánókat nem engedték át. Majd 23 órakor, mikor elhallgattak a lövések, az autópálya felől érkező rendőrök kitisztították a helyszínt.

Ezen a kerítésen át közlekednek a migránsok (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

Ezen a kerítésen át közlekednek a migránsok (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)

A helyiek értesülései szerint aznap délelőtt nagy mozgolódás volt és lövöldözés hallatszott a határkerítés felől, a délután csendesen telt, egészen estig. 20 óra 30 perckor többen is láttak rendőrautó kíséretében három rabszállító járművet, miután azok elmentek, 21 óra 15 perckor felmorajlott az első gépfegyver hangja. A sorozatlövések mellett furcsa dobogást is hallottak a közelben lakók, úgy írták körül, mintha hordót ütögettek volna.

Az autópálya másik oldalán élő Halász házaspár 21 óra után éppen aludni indult volna amikor meghallotta a sorozatlövést.

– Olyan volt mintha az udvarban lőttek volna. 22 óráig folyamatosak voltak a sorozatlövések. Nagyon megijedtünk, még most sem vagyunk nyugodtak. Napi szinten látjuk a migránsokat csoportokban elhaladni a ház mellett. Minden alkonyatkor itt teszik ki őket az autópályán, és szaladnak át az úton csomagokkal. Jön egy taxi Horgos felől, az megáll a leálló sávban és jelzi a szemből érkező járműveknek, hogy hol kell letenni őket. Ez már régóta így megy – nyilatkozta a Halász házaspár.

Az eddig nyugodt falu hetek óta nyugtalanságban él. Egy-egy gépjárműből akár tíz migráns is kiszáll, mikor megérkeznek az autópálya azon szakaszára. Az elmondottak alapján szervezetten, több járművel érkeznek, nem csak taxival, hanem kombival és magánautókkal is. Minden nap pontban este 19 órakor, tájékoztattak bennünket ezekről az észrevételekről a helyiek. Az illegális bevándorlók célja, hogy mihamarabb a határhoz jussanak, és ezen a szakaszon kell a legkevesebbet menetelniük egy zöld övezeten és a gyümölcsösökön át, hogy elérjék a kerítést. Megnéztük az említett területet is, hogy mit mondanak az ott élők. Lakott házat nem találtunk, de a földjén dolgozó Bese Zoltán megosztotta velünk észrevételét.

– Hétfőn délután, fél négy körül, amikor mentem haza, láttam, hogy huszonöten jöttek fel az hídra. Volt köztük hat-hét kisgyerek is, olyan 12-13 évesek – mondta Bese Zoltán.

Mostanában nem érkeznek a gyümölcsösök és gabonamezők rongálásáról hírek. A bejelentések száma is jóval kevesebb lehet, a megkérdezettek már értelmetlennek látják a bejelentéseket, az illetékes szervek reakciói miatt.

– Évek óta itt járnak el a ház előtt csoportosan, lármázva. Az elején kevesebben, de már egyre gyakrabban. A rendőrök járőröznek, de ezek már a gyümölcsösökön keresztül közlekednek. Többször a mi napraforgósunk meg búzásunk közepén vetettek maguknak ágyat, mert ott el tudnak bújni, hogy ne látszódjanak ki. Itt bujkálnak a gyümölcsösökben meg a gabonásban. Ott telepednek le, pizzáznak meg ott hagyják a szemetet. Nem mernek az úton közlekedni – mondta el Sőregi Otília helyi lakos.

A szabadkai belügyi titkárság lapunknak eljuttatott közleményében az áll, hogy aznap este azonnal a helyszínre érkeztek miután megtörtént a bejelentés, ahol egy afgán férfi holtestére, valamint egy sérült honfitársára bukkantak. A későbbiekben a kórházból a szabadkai rendőrségnek még egy sérült bevándorlóról érkezett jelentés. A közlemény szerint azon éjszakától kezdve a csendőrség és a szabadkai rendőrkapitányság munkatársai ott tartózkodnak a területen, és az illetékes ügyészség utasítására intenzíven dolgoznak a lövöldözés minden körülményének feltárásán. Az aktív rendőrök csapatunkat is igazoltatták azon a kivezető úton, amely a hétfőn történt eset helyszínéhez vezet.

Nyitókép: A lövöldözés helyszíne (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)