2024. május 9., csütörtök

Életveszélyes állapotban van a tűzben meghalt gyermekek édesapja

Életveszélyes állapotban van azoknak a kisgyermeknek az édesapja, akik ma reggel meghaltak, amikor egy Novi Pazar-i lakóépületben tűz ütött ki, nyilatkozta az újságíróknak Šefćet Hajrović a helyi kórház ügyeletes sebésze.

Elmondta, hogy az édesapát átszállították a Szerbiai Klinikai Központba, még az édesanya továbbra is az általános sebészeten van. Hozzátette, hogy az édesapa testének ötven százaléka megégett, intubálni kellett, még az édesanya állapota stabil.

A gyermekek közül háromnak az elszenesedett holttestét szállították be, egyikük pedig később halt bele a tűz következtében elszenvedett sérülésekbe.

Emlékeztetőül: ma reggel hét óra körül csaptak fel a lángok egy Novi Pazar-i lakóépületben, amelyet két arra járó vett észre. A tűzben négy gyermek halt meg, a legfiatalabb 6 hónapos, még a legidősebb öt éves volt.

Novi Pazar önkormányzata úgy döntött, hogy hétfőt, március 6-át gyásznappá nyilvánítja a tragikus eset miatt.