2024. május 9., csütörtök

Szigorúbban ellenőrzik a piroson való áthajtást

Ezentúl a közlekedési rendőrség illetékesei szigorúbban ellenőrzik a piros lámpán történő áthajtást kereszteződések és a gyalogos átkelőhelyek előtt. Az akció célja nem az, hogy növeljék az állami bevételt, hanem, hogy megvédjenek minden emberi életet, mondta el a Szerbiai RTV híradójában Zlatko Belencan, a Közlekedésrendészeti Igazgatóság helyettes parancsnoka.

Rámutatott, hogy a pénzbírság mellett büntetőpontokat is kap a szabálytalankodó. Amennyiben tíz percen belül két piros jelzésen is áthalad, úgy erőszakos vezetéssel vádolják meg a sofőrt.

Felhívta a figyelmet, hogy a piros jelzés hosszúsága a közlekedéssel összhangban van, de semmiféleképpen sem tart két percnél tovább.
A Belgrád területén elhelyezett kamerák nemcsak azt rögzítik, hogy a sofőr áthalad-e a piros vagy a sárga jelzésen, hanem a biztonságiöv és a mobiltelefon használatot, és minden mást, ami veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét.

Nyitókép: Unsplash