2026. február 26., csütörtök

Kékfény

Kishegyes: Megvertek egy diákot

Kishegyesen súlyos kimenetelű verekedés történt néhány általános iskolás diák között. Az általános iskola környékén található boltnál két felsős megverte egy társát.

Embercsempészek buktak le

Embercsempészettel foglalkozó szervezett bűnbandát leplezett le a bűnügyi rendőrség egy nemzetközi akció keretében, amelyben rajtuk kívül részt vettek Magyarország illegális migrációval foglalkozó rendőri szervei is. A bekísért személyeket azzal gyanúsítják, hogy illegális határátlépés és emberek rejtegetésének bűncselekményét követték el.

Bekísérték Nebojša Janjićot

Bekísérte a rendőrség Nebojša Janjićot, Oliver Dulić egykori segédjét valamint Mile Brežančićot az MB gas oil nevű cég igazgatóját és társtulajdonosát. A B92 nem hivatalos értesülései szerint kettejüket vesztegetéssel és hivatali helyzettel való visszaéléssel gyanúsítják.

Vádat emeltek Kasza József ellen

Vádat emelt Kasza József ellen az Agrobank-ügyben a belgrádi Különleges Bíróság. A gyanú szerint az Agrobank szabadkai fiókintézete volt igazgatójának köze lehet azokhoz a vitatott körülmények között, megfelelő garancia nélkül jóváhagyott hitelekhez, amelyeket Peđa Mališanović vállalatainak, az Azohemnek, a Mala Bosnának és a szabadkai Azotarának ítélt meg az Agrobank.

Megölte lányát, majd megmérgezte magát

A Leskovac melletti Donji Bunibrod településen hétfőn egy 12 éves kislány holttestére bukkant a rendőrség. Az édesanyját a leskovaci kórházba vasárnap éjjel látták el mérgezés miatt, savat ivott.