Nebojša Stefanović belügyminiszter tegnap úgy nyilatkozott, a rendőrség új bizonyítékokkal rendelkezik a Milan Beko üzletember ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel kapcsolatosan, melyek inkább azt támasztják alá, hogy nem megrendelt merényletről van szó.
Előző nap a belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a Milan Beko elleni támadást nem hivatásos bérgyilkosok végezhették el. Két feltételezett támadóról beszélt, az egyikről fantomrajz is készült. Elmondta, szerinte azért gondolják, hogy az elkövetők nem profi gyilkosok, mert kevesebb mint egy méterről lőttek ki négy töltényt, Bekónak viszont nem sérült meg egyetlen létfontosságú szerve sem.
Aleksandar Vučić kormányfő szombaton azt nyilatkozta, Beko merénylői nagyon sok nyomot hagytak maguk után, s egészen bizonyosan megtalálják őket.
Milan Bekóra péntek délután lőttek rá a belgrádi Senjak városrészben található családi háza előtt. A sofőrje eszméletlen állapotban szállította kórházba az üzletembert. Milan Bekót azonnal megműtötték a belgrádi sürgősségi központban. A belgrádi Klinikai Központ jelentése szerint Milan Beko állapota vasárnapra sokat javult.
Az üzletember ellen elkövetett gyilkossági kísérletet követően különféle találgatások keltek szárnyra arról, kinek és miért lehetett útban. Božo Prelević korábbi belügyminiszter szerint valószínű, hogy valaki számára Beko kellemetlen tanú lehet. Prelević szerint Beko pontosan tudja, hogy ki lehetett a megbízó, a kérdés az, hogy nyilvánosságra meri-e hozni a nevét.


