2024. május 9., csütörtök

Rövid megbeszélést tartott Londonban a brit kormányfő és az amerikai elnök

Rövid megbeszélést tartott hétfőn Londonban Joe Biden amerikai elnök és Rishi Sunak brit kormányfő. Sunak hivatalának tájékoztatása szerint a találkozón szóba került az Ukrajnának szánt amerikai kazettás bombák kérdése – amelyben nézeteltérés van Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között –, valamint Svédország NATO-csatlakozása.

Biden délután látogatást tett III. Károly királynál a windsori kastélyban.

Az amerikai elnököt, akinek repülőgépe, az Air Force One hétfőre virradó éjjel szállt le a londoni Stansted repülőtéren, Rishi Sunak a Downing Streeten fogadta.

Biden a 40 perces találkozón "sziklaszilárdnak" minősítette Nagy-Britannia és az Egyesült Államok viszonyát, azzal együtt is, hogy a két szövetséges ország között nem sokkal az amerikai elnök londoni érkezése előtt ritkán tapasztalható feszültség alakult ki. Ennek közvetlen előzményeként a Fehér Ház pénteken újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára, és a csomagban ezúttal kazettás bombák is szerepelnek.

Az ENSZ 2008-ban betiltotta az ilyen típusú fegyverek használatát, és az erről szóló egyezményhez 123 ország csatlakozott - köztük Nagy-Britannia -, az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna azonban nem.

Az amerikai döntés után Rishi Sunak - jóllehet nyíltan nem bírálta az amerikai kormányt – kijelentette, hogy Nagy-Britannia a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezmény aláírójaként „nem szorgalmazza" ezeknek a fegyvereknek a használatát.

A Downing Street szóvivője Biden és Sunak kétoldalú megbeszéléséről tartott hétfő délutáni tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „mindkét ország maga hozza meg döntéseit", és az Egyesült Államok „más álláspontot" képvisel a kazettás bombák ügyében, mint Nagy-Britannia.

A szóvivő felidézte Rishi Sunak hétvégi kijelentését arról, hogy London részese a kazettás fegyvertípusok tilalmáról szóló ENSZ-konvenciónak.

A Downing Street illetékese szerint Sunak és Biden a hétfői kétoldalú megbeszélésen megvitatta a brit kormányra a kazettás fegyverek gyártását és használatát tiltó konvencióból eredő kötelezettségeket, és azt, hogy London ebből következően „nem szorgalmazza" az ilyen fegyverek használatát.

A Downing Street a kétoldalú találkozóról ismertetett beszámolójában kiemelte: Joe Biden és Rishi Sunak egyetértett annak szükségességében, hogy Svédország „gyors ütemben" teljes jogú NATO-taggá váljon.

Nyitókép: Chris J. Ratcliffe/Bloomberg/Getty Images