2024. május 11., szombat

FRISSÍTETT: A migránsáldozatok száma elérte az 500-at Görögország délnyugati partjainál

Legkevesebb 79 migráns fulladt vízbe Görögország délnyugati partjainál szerdán reggel a görög parti őrség friss jelentése szerint. A hajó túlterheltségéről szóló információk alapján az áldozatok száma tovább nőhet – jelentettük szerdán az esti órákban, máig kiderült: akár 500-an meghalhattak azon a hajón, amely kedden késő éjjel vagy szerdán elsüllyedt Görögországban. A hajón körülbelül 750-en utazhattak, a hatóságok eddig 104 túlélőt mentettek ki a tengerből. A túlélők szerint a hajó zárt alsó részében körülbelül száz gyerek volt, lehet, hogy ők mind meghaltak. A menekülteket szállító hajó a líbiai Tobrukból indult el és Olaszország felé tartott. A hajót a Frontex parti őrei kedden látták, saját elmondásuk szerint segíteni akartak az azon utazóknak, de ők nem akartak együttműködni, mert mindenképpen Olaszországba akartak menni. A túlélők közül olyan történetek is nyilvánosságra jutottak, amelyek szerint a fenti verzió nem igaz, és ők segítséget kértek, jelenti a telex.hu.

Az ERT állami műsorszolgáltató szerint az elsüllyedt hajó a líbiai Tobruk városból indult útnak és Olaszországba tartott. A görög hatóságok nem erősítették meg a behajózási kikötőt.
A görög parti őrség azonban megjegyzi, hogy a hajó kedden késő este még visszautasította a neki felajánlott segítséget. A tájékoztatás szerint a hajót először kedden késő este észlelte a dél-görögországi Pülosz part menti várostól mintegy 80 kilométerre délnyugatra nemzetközi vizeken az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex. A görög parti őrség ekkor jelentkezett be a hajónál és ajánlotta fel a segítségét.
A hajó fedélzetén tartózkodó nagyszámú migráns „elutasította a segítséget, és kijelentették, hogy folytatni kívánják útjukat" – közölte a parti őrség. Egy görög kormánytisztviselő által adott tájékoztatás szerint néhány órával később a hajó elkezdett az egyik oldalára billenni, majd szerda hajnali 2 óra körül felborult, és elsüllyedt.
Az ERT műsorszolgáltató szerint a fedélzeten tartózkodók többsége 20 év körüli fiatalember volt. Meg nem erősített tájékoztatás alapján többségében egyiptomiak, szíriaiak és pakisztániak.
A túlélőket Kalamata városába vitték, és onnan várhatóan egy Athén melletti táborba szállítják őket – közölte a migrációs minisztérium.
A szerencsétlenség a legtöbb áldozatot követelte az idén a görög partoknál és a legsúlyosabbak közé tartozik Európában. Februárban 96-an veszítették életüket amikor hajójuk viharban szikláknak ütközött az olaszországi Calabria partjainál.

Nyitókép: B92