2024. május 9., csütörtök

Borrell: Gazdasági szankciókat vonhat maga után egy Ukrajna elleni orosz agresszió

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei álláspontja szerint Oroszország bármilyen, Ukrajna elleni agressziója gazdasági szankciókat von maga után Moszkvával szemben – jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a Külügyi Tanács ülését követően hétfőn.

Josep Borrell hangsúlyozta: az EU egységes abban, hogy az Ukrajnával szembeni esetleges agressziónak politikai következményei lesznek, és „Oroszországnak magas gazdasági árat kell majd fizetnie".

„Nagyon fontos, hogy Oroszország megértse a súlyos következményeket, azonban mindenek előtt egy esetleges háború elkerülésére kell törekedni. Ha egyszer ugyanis kitör, nagyon nehéz megállítani. Fel kell készülni a legrosszabbra, miközben remélni kell, hogy a lehető legjobb fog megtörténni" – fogalmazott.

Elmondta, az Unió több forgatókönyvet mérlegel, de a hétfői ülés alkalmával nem hoztak döntést szankciókról. Megvitatták ugyanakkor, milyen intézkedések hozhatók egy esetleges orosz invázió esetén. Megerősítette, hogy az Európai Unió az Oroszországgal szemben meghozható gazdasági szankciók új csomagjáról tárgyal a transzatlanti és „hasonló gondolkodású partnereivel" az orosz-ukrán határon kialakult feszültség miatt.
Az Európai Unió tagországainak vezetői csütörtöki csúcstalálkozójukon megvizsgálják a különféle lehetőségeket és a meghozandó intézkedéseket – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.